A modern ember számára az érzékelés fogalma szinte kizárólag a külső világ befogadására korlátozódik. Öt érzékszervünk – látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás – adja a valóság alapját, amit az iskolában megtanultunk. Ám ha mélyebben vizsgáljuk az emberi lény összetettségét, hamar rájövünk, hogy ez a keret túl szűk. Rudolf Steiner, az antropozófia megalkotója, egy radikálisan eltérő képet festett fel: az emberi lény tizenkét érzéken keresztül tapasztalja meg a világot és önmagát. Ezek az érzékek nem pusztán fizikai receptorok, hanem a test, a lélek és a szellem aktív kapui, melyek fejlesztése elengedhetetlen a teljes emberi kibontakozáshoz.
Steiner szerint az érzékelés nem egy passzív folyamat, hanem tudati cselekvés. A tizenkét érzék rendszere szorosan kapcsolódik az emberi lény hármas tagolódásához – gondolkodás, érzés, akarat – és a test négyes felépítéséhez (fizikai test, étertest, asztráltest, Én-szervezet). E tizenkét kapu ismerete megmutatja, hogyan válhatunk az életünk és a sorsunk tudatos alakítóivá, kilépve a puszta anyagi valóság korlátai közül.
Az érzékelés mint a megismerés hídja
Miért éppen tizenkettő? Steiner a tizenkét érzéket három, egyenként négy érzékből álló csoportra osztotta, úgynevezett tetrádokra. Ezek a tetrádok az emberi lét három szintjének felelnek meg: a fizikai testhez kötődő alsó érzékek, a lelki minőségeket közvetítő középső érzékek, és a szellemi megismerést szolgáló felső érzékek. Ez a struktúra nem véletlen, hiszen a kozmikus rend, az állatöv tizenkét jegye, és az emberi élet ciklusai mind a tizenkettes ritmus mentén szerveződnek.
A hagyományos öt érzék csak az érzékelés külső fázisát írja le. Steiner munkássága azonban rávilágít arra, hogy vannak belső érzékek is, amelyek az ember saját szervezetének állapotáról, mozgásáról, és legfőképpen a szellemi valóságokról tájékoztatnak. Ez a belső érzékelés teszi lehetővé, hogy ne csak a tárgyakat, hanem a másik embert, a gondolatokat és a saját sorsunkat is tisztán lássuk.
Az érzékelés nem csupán a világról szóló információk passzív befogadása, hanem egy aktív szellemi cselekvés, amely megteremti a hídját az ember és a kozmosz között.
Az érzékek fejlesztése szerves része az antropozófiai szellemi útnak, amelynek során a tudatosságunkat finomítjuk. Ahogy a fizikai szemünk élesebbé válhat, úgy fejleszthetők az úgynevezett felső érzékek is, amelyek a spirituális világba engednek bepillantást. Ehhez azonban először meg kell értenünk a fizikai alapokat, amelyekre ez a tizenkettes rendszer épül.
Az alsó érzékek tetrádja: A fizikai én és a világ
Az alsó érzékek (az akarat és a fizikai test érzékei) alapvetően az ember saját fizikai testének állapotáról, helyzetéről és a környezettel való legközvetlenebb érintkezéséről tájékoztatnak. Ezek az érzékek alkotják a legkorábbi gyermekkori fejlődés alapját, és biztosítják a talajhoz kötött, stabil létet. E négy érzék nélkül az ember nem lenne képes a Földön élni és cselekedni.
1. Az érintés érzéke (tapintás)
Az érintés érzéke messze túlmutat a bőrrel való fizikai kontaktuson. Ez az érzék adja meg a határok élményét. Általa érzékeljük, hol ér véget a saját fizikai testünk, és hol kezdődik a külső világ. Ez az első és legfontosabb érzék, amely a csecsemőben kialakul, és alapvető fontosságú a saját Én-tudat elkülönítéséhez.
Az érintés minősége döntően befolyásolja, hogyan viszonyulunk a világhoz. Egy durva, érzéketlen érintés érzéketlen gondolkodáshoz vezethet, míg a finom, tudatos érintés képessé tesz minket a világ anyagának és formáinak mélyebb megértésére. Az érintés érzéke révén válik a külső világ valósággá, és ez az érzék segít a tárgyak szilárdságának és formájának megítélésében.
2. Az élet érzéke (belső jólét)
Ez az érzék az, amit a modern tudomány gyakran figyelmen kívül hagy, de Steiner szerint létfontosságú. Az élet érzéke a szervezet belső állapotáról, a testi jólétről vagy rossz közérzetről tájékoztat. Nem a fájdalomról szól (ami az érintés része lehet), hanem a belső harmóniáról, a szervek működésének ritmusáról, az étertest állapotáról.
Ha az élet érzéke egészséges, alig vesszük észre; a háttérben biztosítja a belső egyensúlyt. Ha azonban zavar támad (például betegség, kimerültség), ez az érzék azonnal figyelmeztet. Ez az érzék a belső szervek, a ritmikus rendszerek (légzés, keringés) és az étertest közötti kapcsolat finomhangolója. A krónikus feszültség vagy a tartós stressz gyengíti az élet érzékét, elmosva a határokat a belső és külső állapotok között.
3. A mozgás érzéke (saját mozgás)
A mozgás érzéke, vagy más néven a kinestetikus érzék, lehetővé teszi számunkra, hogy anélkül is érzékeljük testünk végtagjainak pozícióját és mozgását, hogy látnánk azokat. Ez az érzék szorosan kapcsolódik az akarat működéséhez. Nemcsak arról tájékoztat, hogy mozgunk, hanem arról is, hogy a mozgást hogyan hajtjuk végre.
Ez az érzék kritikus a gyermek fejlődésében, amikor megtanulja uralni a fizikai testét. A mozgás érzékének tudatosítása elengedhetetlen a fizikai ügyességhez, a testtartáshoz, és a finommotoros képességekhez. Szellemi értelemben ez az érzék kapcsolódik ahhoz a képességünkhöz, hogy gondolatainkat és szándékainkat cselekedetekké alakítsuk a fizikai világban. A mozgás érzékének fejlesztése révén válik a mozdulatunk tudatossá, szándékkal telivé, és a belső akarat külső kifejezésévé.
4. Az egyensúly érzéke
Az egyensúly érzéke a fizikai térben való tájékozódásunk alapja. Bár a belső fülben található szervrendszer felelős érte, Steiner szerint az egyensúly érzéke sokkal mélyebbre nyúlik. Nemcsak a vertikalitás, hanem a belső stabilitás érzete is. Ez az érzék tart minket a Föld gravitációjához kötve, és biztosítja, hogy ne zuhanjunk el sem fizikailag, sem lelkileg.
Az egyensúly érzékének zavara nem csak szédülésben nyilvánul meg, hanem a belső nyugtalanságban, a bizonytalanságban és a döntésképtelenségben is. Szellemi értelemben az egyensúly érzéke kapcsolódik a belső méltányosság és igazságosság kereséséhez. Aki stabilan áll a lábán, az képes a helyes ítélet meghozatalára is. Az egyensúly fejlesztése a középpont megtalálásáról szól, amely a külső zavarok ellenére is megmarad.
A középső érzékek tetrádja: A lélek találkozása a világgal
A középső érzékek (az érzés és az asztráltest érzékei) a külső világból érkező minőségeket közvetítik, de már nem pusztán a fizikai tényeket, hanem a lelki rezonanciát is. Ezek azok az érzékek, amelyeket a hagyományos öt érzék közül a legtöbbet ismerünk, de Steiner rámutatott a valódi lelki tartalmukra. Ezek az érzékek közvetítik a szépséget, a harmóniát és a diszharmóniát.
5. A szaglás érzéke
A szaglás az egyik legősibb érzék, amely közvetlenül kapcsolódik az emberi lélekhez és az asztráltesthez. A szagokat nem intellektuálisan fogadjuk be, hanem azonnali, elemi reakcióval. A szaglás érzéke a távolról érkező minőségeket közvetíti, megítélve, hogy egy dolog számunkra hasznos vagy ártalmas (vonzó vagy taszító).
A szagok mélyen gyökereznek az emlékezetben és az érzelmekben. Steiner szerint a szaglás az a kapu, amelyen keresztül a külső világ asztrális, éteri minőségei belépnek a lelkünkbe. A szaglás finomítása nem csak a különböző illatok megkülönböztetését jelenti, hanem a világ morális minőségének és tisztaságának érzékelését is.
6. Az ízlelés érzéke
Míg a szaglás távolról érkező minőségekről tájékoztat, az ízlelés a közvetlen bekebelezés élményéhez kapcsolódik. Az ízlelés révén döntünk arról, hogy befogadunk-e valamit a saját testünkbe. Érzékeljük az édes, sós, savanyú, keserű minőségeket, amelyek a táplálék kémiai összetételéről szólnak.
Lelki értelemben az ízlelés érzéke kapcsolódik ahhoz, hogy mit vagyunk hajlandóak befogadni a lelkünkbe, milyen gondolatokat, eszméket „emésztünk meg”. A finom ízlelés képessége a disztingválás képességét is jelzi: tudni, mi az, ami táplál minket, és mi az, ami mérgező. Az ízlelés érzéke az ember és a táplálék közötti legbensőségesebb találkozás kapuja.
7. A látás érzéke
A látás az a középső érzék, amely a leginkább távolsági érzékelés. A fény befogadása révén érzékeljük a színeket, formákat és a teret. Steiner szerint a látás sokkal több, mint a fizikai hullámok befogadása. A fény a szellemi minőségek hordozója.
A látás érzékének fejlesztése nem pusztán a szem élességének javítását jelenti, hanem a színek és a formák mögött rejlő lelki tartalmak meglátását. A színek például nem csupán fizikai jelenségek, hanem az asztrális világ kifejeződései. A látás érzéke segít abban, hogy a világot objektíven, de egyúttal művészi módon is érzékeljük, felfedezve a külső formákban rejlő belső valóságot.
A fény a legmagasabb rendű anyagiság, és a látás érzéke az emberi lélek legszebb eszköze a szellemi valóságok fizikai síkon történő felismerésére.
8. A hő érzéke (melegség érzéke)
A hő érzéke különleges helyet foglal el, mert összekötő kapocs a fizikai és a lelki világ között. Érzékeljük a külső hőmérsékletet, de a belső hőtermelésünket is. A hő érzéke szorosan kapcsolódik az Én-szervezet működéséhez, amely a belső tüzet, az egyéni akaratot hordozza.
A hő érzéke sokkal inkább belső érzék, mint gondolnánk. Képesek vagyunk „meleg” vagy „hideg” személyiségeket érzékelni, ami a másik ember lelki minőségének intuitív befogadása. A belső hő egyensúlya elengedhetetlen a koncentrációhoz és az egészséges asztráltest működéséhez. A lelki melegség képessé tesz minket az együttérzésre és a másik ember felé fordulásra. A hideg, távolságtartó viselkedés a hő érzékének elsorvadására utalhat.
A felső érzékek tetrádja: A szellemi megismerés és az Én
A felső érzékek (a gondolkodás és az Én-szervezet érzékei) azok, amelyek a leginkább elvontak, és a modern ember számára a legkevésbé tudatosak. Ezek az érzékek teszik lehetővé az ember számára, hogy ne csak a környezetét, hanem a szellemi világot, a gondolatokat, és a másik ember belső lényegét is érzékelje. Ez a négy érzék az, amely kifejezetten emberi, és a magasabb szintű tudati fejlődéshez szükséges.
9. A hallás érzéke
Bár a hangok fizikai rezgések, a hallás érzéke Steiner szerint a hangok mögötti szellemi minőségeket is befogadja. A hallás nem csak a hang magasságáról és erősségéről tájékoztat, hanem a harmóniáról, a ritmusról és a hangulatokról is. Ez az érzék teszi lehetővé, hogy a zene lelki hatását mélyen megtapasztaljuk.
A hallás érzéke szorosan kapcsolódik a belső csendhez. A zajos, állandóan ingergazdag környezet tompítja ezt az érzéket. A hallás finomítása azt jelenti, hogy képesek vagyunk meghallani a „szavak mögötti” szándékot, a zene kozmikus rendjét, és a csendben megszólaló belső hangot. A hallás érzéke a gondolkodás és a beszéd előszobája.
10. A saját beszéd érzéke (szóérzék)
Ez az érzék teszi lehetővé, hogy ne csak a külső hangokat halljuk, hanem megértsük a nyelv, a szó jelentését. A saját beszéd érzéke révén válik a hang jelből jelentéssé, és a kommunikáció eszközzé. Ez az érzék a gondolkodás és a fogalomalkotás alapja.
A saját beszéd érzéke révén nemcsak a szavak értelmét fogjuk fel, hanem azt is, hogy a szavak hogyan épülnek fel, milyen a nyelvtanuk, és milyen a belső struktúrájuk. A szavak nem pusztán hangok, hanem szellemi lényeg hordozói. Ennek az érzéknek a fejlesztése elengedhetetlen a pontos, tiszta gondolkodáshoz és a szavak erejének megértéséhez. A felszínes beszéd, a sablonos kifejezések használata gyengíti ezt az érzéket.
11. A gondolat érzéke (fogalomérzék)
A gondolat érzéke az a képességünk, hogy közvetlenül érzékeljük a másik ember gondolatait – nem telepatikusan, hanem a szavak által. Amikor valaki beszél, a beszéd érzékével halljuk a szavakat, de a gondolat érzékével fogjuk fel a mögöttes fogalmat, logikát és belső struktúrát.
Ez az érzék teszi lehetővé az objektív megismerést, azt, hogy elvonatkoztassunk a saját érzelmeinktől, és a tiszta gondolati formára koncentráljunk. A gondolat érzékének fejlesztése a meditáció, a logikus gondolkodás és a tiszta ítélőképesség által lehetséges. Ez az érzék az, ami megkülönböztet minket az állatvilágtól, és lehetővé teszi a szellemi valóságok felfedezését.
Ha ez az érzék fejlett, képesek vagyunk a másik ember gondolati világába belehelyezkedni, anélkül, hogy kritikusan vagy érzelmileg reagálnánk. Ez a valódi empátia alapja a gondolati síkon.
12. A másik én érzéke (én-érzék)
A tizenkettedik, a legmagasabb rendű érzék az, amely képessé tesz minket a másik ember Én-jének, azaz szellemi lényegének közvetlen érzékelésére. Ez messze túlmutat az empátián, ami a másik érzelmeinek megértése (ami a hő érzékéhez kapcsolódik).
A másik Én érzéke az a kapu, amelyen keresztül felismerjük, hogy a másik ember is egy szellemi lény, egy „Én”, akárcsak mi. Ez az érzék teszi lehetővé a valódi, feltétel nélküli szeretetet és a szellemi kommunikációt. Ennek az érzéknek a fejlettsége határozza meg, mennyire vagyunk képesek az embertársainkkal való mély, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatokra.
Ez az érzék a legkésőbb fejlődik ki, és folyamatos önnevelést igényel. Ahhoz, hogy a másik Én-jét érzékeljük, először a saját Én-ünket kell megerősítenünk és tisztítanunk. Az önismeret kulcsfontosságú a másik Én érzékének kibontakoztatásához, hiszen csak a saját szellemi központunkból kiindulva tudjuk felismerni a másik ember szellemi központját.
Az érzékek hármas tagolása és az emberi fejlődés
Steiner rendszere nemcsak leíró jellegű, hanem dinamikus is. A tizenkét érzék szorosan kapcsolódik az emberi élet szakaszaihoz, különösen a gyermek fejlődéséhez. A fejlődés során az érzékek egymás után ébrednek fel, az alsó érzékektől haladva a felső érzékek felé, tükrözve a Földi evolúció ritmusát.
A kisgyermekkor (0-7 év) a fizikai érzékek fejlesztésére koncentrál: érintés, élet, mozgás, egyensúly. A gyermek a testén és a mozgásán keresztül hódítja meg a fizikai teret. A biztonságos érintés, a ritmus és a szabad mozgás elengedhetetlen ezen alapok megerősítéséhez.
Az iskoláskor (7-14 év) a középső érzékek kibontakoztatásának ideje: szaglás, ízlelés, látás, hő. Ekkor ébred fel a gyermek lelke a külső világ minőségeire, a szépségre, a harmóniára. A művészeti nevelés, a színek és formák tudatos érzékelése segíti ezen érzékek finomítását.
A serdülőkor és felnőttkor (14 évtől) a felső érzékek tudatos fejlesztésének időszaka: hallás, beszéd, gondolat, Én-érzék. Ekkor válik képessé az ember a logikus gondolkodásra, az absztrakt fogalmak megértésére és a másik ember szellemi lényének felismerésére. A szellemi munka és az önreflexió szükséges ehhez a fázishoz.
Ez a folyamat megmutatja, hogy a Waldorf-pedagógia miért fektet nagy hangsúlyt a ritmusra, a művészetekre és a manuális tevékenységekre. Ezek nem csupán kiegészítő foglalkozások, hanem az érzékelés teljes spektrumának harmonikus fejlesztését szolgálják.
A tizenkét érzék és a tudatos életvezetés
A tizenkét érzék felismerése kulcsot ad a tudatosabb életvezetéshez. Ha megértjük, hogy az érzékelés milyen szinteken zajlik, képesek vagyunk az érzékszervi tapasztalataink mögötti mélyebb jelentést is megragadni. Ez különösen igaz a mai, túlzottan vizuális és intellektuális kultúrában.
Ha például valaki folyamatosan szorong vagy bizonytalan, érdemes megvizsgálni az alsó érzékek állapotát: rendben van-e az egyensúly érzéke (fizikai és lelki stabilitás), és hogyan áll az élet érzéke (belső harmónia). A fizikai alapok megerősítése, mint a ritmikus életvitel és a testmozgás, közvetlenül támogatja az alsó érzékeket, ami kihat a felső, szellemi képességekre is.
A felső érzékek fejlesztése pedig elengedhetetlen a szellemi kutatáshoz. Ahhoz, hogy az ember képes legyen a szellemi világokba behatolni, a gondolat érzékének tisztának és objektívnek kell lennie. A gondolatok szubjektív érzelmi színeződése (ami az asztráltest hatása) elhomályosítja a tiszta fogalmakat. A meditáció, a tiszta logikus gondolkodás gyakorlása és az előítéletektől való megszabadulás segíti a gondolat érzékének tisztulását.
A belső munka fontossága
Steiner szerint a tizenkét érzék teljes spektrumának használata vezet el az emberi teljességhez. Az alsó érzékek a múltunkhoz, a fizikai örökségünkhöz kapcsolódnak, a középső érzékek a jelenben zajló lelki folyamatokhoz, a felső érzékek pedig a jövőbeli szellemi fejlődésünk lehetőségét hordozzák.
A szellemi fejlődés útja a felső érzékek tudatos fejlesztésével kezdődik. Ez a munka magában foglalja a nyelvi pontosságot (beszéd érzéke), az ítélőképesség tisztaságát (gondolat érzéke), és a másik Én-jének tiszteletét (Én-érzék). Ez utóbbi teszi lehetővé, hogy kilépjünk az egocentrikus nézőpontból, és valóban emberi közösséget hozzunk létre.
A tizenkét érzék rendszerének megértése arra ösztönöz, hogy ne elégedjünk meg az érzékelés passzív befogadásával, hanem aktívan, tudatosan finomítsuk ezeket a belső kapukat. Ez a folyamat nemcsak a világról alkotott képünket mélyíti, hanem a saját szellemi identitásunkat is megerősíti.
A tizenkét érzék szintézise: A teljes emberi tapasztalat
A tizenkét érzék rendszere komplexen írja le az emberi lény és a kozmosz közötti interakciót. Ahogy a fizikai testünk a Föld anyagából épül fel, úgy a lelkünk a lelki minőségeket, a szellemünk pedig a szellemi törvényszerűségeket érzékeli.
Képzeljük el az embert, mint egy hangszert, amely tizenkét húron játszik. Ha csak öt húrt használunk, a zene hiányos, a harmónia töredékes. A teljesebb élet és a mélyebb megismerés eléréséhez szükséges, hogy mind a tizenkét húr hangolva legyen, és tudatosan használjuk őket. Ez a tudatosság az, ami megkülönbözteti a szellemi kutatót az átlagembertől.
A tudatos érzékelés azt jelenti, hogy nem csak látjuk a fát, hanem érzékeljük a formáját (érintés érzéke), az életerejét (élet érzéke), a színének lelki minőségét (látás érzéke), és a fa mögötti szellemi lényeget (gondolat érzéke). Ez a rétegzett, multidimenzionális érzékelés adja a Steiner által leírt teljes emberi tapasztalatot.
Az alábbi táblázat összefoglalja a tizenkét érzéket, azok csoportosítását és a hozzájuk kapcsolódó emberi szervezeteket, segítve ezzel a rendszer áttekintését és elmélyítését:
| Érzék (magyarul) | Közvetített valóság | Tetrád (csoport) | Kapcsolódó testrész/szervezet |
|---|---|---|---|
| 1. Érintés érzéke | A tárgyak határai, szilárdsága | Alsó (akarat) | Fizikai test (bőr, csontok) |
| 2. Élet érzéke | Belső jólét, egészség, diszharmónia | Alsó (akarat) | Étertest (életfolyamatok) |
| 3. Mozgás érzéke | A test helyzete és mozgása a térben | Alsó (akarat) | Fizikai test (izomzat, ízületek) |
| 4. Egyensúly érzéke | Gravitációhoz való viszony, térbeli orientáció | Alsó (akarat) | Fizikai test (belső fül, fej) |
| 5. Szaglás érzéke | Távoli minőségek, vonzás/taszítás | Középső (érzés) | Asztráltest (érzelmi reakciók) |
| 6. Ízlelés érzéke | Befogadás, táplálkozás minősége | Középső (érzés) | Fizikai test (nyelv, emésztés) |
| 7. Látás érzéke | Fény, szín, forma, távoli tér | Középső (érzés) | Asztráltest (lelki benyomások) |
| 8. Hő érzéke | Belső és külső melegség, lelki hőmérséklet | Középső (érzés) | Én-szervezet (belső tűz) |
| 9. Hallás érzéke | Hangrezgések, zene, ritmus | Felső (gondolkodás) | Fizikai test (fül) |
| 10. Saját beszéd érzéke | A szavak belső logikája és jelentése | Felső (gondolkodás) | Étertest (nyelv, beszédkészség) |
| 11. Gondolat érzéke | Tiszta fogalmak, a másik gondolatának megértése | Felső (gondolkodás) | Én-szervezet (gondolkodás) |
| 12. Másik én érzéke | A másik ember szellemi lényege, Én-je | Felső (gondolkodás) | Én-szervezet (szellemi kapcsolat) |
A 12 érzék fejlesztése a gyakorlatban
A tizenkét érzék fejlesztése nem elvont elmélet, hanem aktív életgyakorlat. Minden érzék fejleszthető tudatos odafigyeléssel és belső munkával. A cél nem az érzékszervi ingerek növelése, hanem a minőségi érzékelés elérése.
A középső érzékek finomításához elengedhetetlen a művészeti tevékenység. A festészet, különösen a Goethe és Steiner által ajánlott színtanulmányok, segítik a látás érzékét a színek lelki minőségének megragadásában. A zenehallgatás és a ritmikus mozgások (euritmia) a hallás és a mozgás érzékét hangolják finomra.
Az alsó érzékek megerősítéséhez a földhözragadt, manuális munka javasolt. A kertészkedés, a fafaragás vagy a kézművesség, ahol a fizikai anyag ellenállását érezzük, fejleszti az érintés és a mozgás érzékét. A rendszeres, ritmikus életvitel és a tudatos táplálkozás erősíti az élet érzékét.
A legnehezebben fejleszthető, de legfontosabb a felső érzékek munkája. A gondolat érzékének tisztaságához szükséges a koncentrációs gyakorlat, ahol egyetlen gondolaton tartjuk a figyelmünket, kizárva minden külső és belső zavaró tényezőt. Ez a tiszta gondolati fókusz az, ami megnyitja a kaput a szellemi megismeréshez.
A tizenkét érzék tudatos használata révén az ember nemcsak passzív szemlélője, hanem aktív résztvevője lesz a világ és a szellem folyamatainak. Ez a kulcs a valódi emberi méltósághoz és szabadsághoz.
A másik Én érzékének fejlesztéséhez szükséges a feltétel nélküli érdeklődés a másik ember iránt. Ez nem azonos az ítélkezéssel vagy a puszta érzelmi azonosulással. Hanem azt jelenti, hogy képesek vagyunk a másik embert a hibái és hiányosságai ellenére a szellemi lényege szerint látni. Ez a legmagasabb rendű etikai cselekedet, amely a tizenkét érzék rendszerének csúcsát jelenti.
Steiner tizenkét érzékének rendszere tehát egy átfogó térkép az emberi lélek és szellem fejlődéséhez. Ha kilépünk az öt érzék szűk korlátjából, egy gazdagabb, mélyebb és szellemileg tartalmasabb valóság tárul fel előttünk, amelyben az érzékelés maga is a szellemi fejlődés eszközévé válik.
