Mindannyian cipelünk egy láthatatlan hátizsákot, tele múlttal. Ebben a hátizsákban nem csak kellemes emlékek és tanulságok lapulnak, hanem súlyos, megkövesedett sérelmek, el nem engedett haragok és régi fájdalmak is. Ezek a terhek nemcsak a vállunkat húzzák, hanem a lélek energiamezejét is blokkolják, megakadályozva, hogy a jelen pillanatban élhessünk, és egy boldogabb élettörténetet kezdjünk írni. Az elengedés nem passzív cselekedet; aktív, tudatos döntés arról, hogy visszavesszük a hatalmat a saját sorsunk felett.
A spirituális ösvényen járva gyakran szembesülünk azzal a paradoxonnal, hogy a legnehezebb feladat nem a jövő megteremtése, hanem a múlttól való megszabadulás. Amíg a régi sebek energetikai horgonyként tartanak minket a helyünkön, addig hiába vizualizáljuk a vágyott jövőt, a valóságunk nem mozdul. Ideje megvizsgálni, hogyan válnak a sérelmek energiablokkokká, és milyen mélyreható belső munkára van szükség ahhoz, hogy helyet teremtsünk a fénynek és az örömnek.
A múlt láthatatlan bilincsei és az energiaáramlás gátjai
A modern pszichológia és az ősi ezoterikus tanítások egyaránt megerősítik: a feldolgozatlan érzelmek nem tűnnek el. A düh, a szégyen, a bűntudat és a trauma mind alacsony rezgésű energiák, amelyek megtapadnak az auránkban és a testünkben. Amikor egy sérelem éri az embert, az energiaáramlás megszakad azon a ponton, és létrejön egy stagnáló góc, amit mi magunk táplálunk a folyamatos újraéléssel.
Gondoljunk csak bele: hányszor pörgetjük le fejünkben ugyanazt a vitát, ugyanazt a méltánytalanságot, ami évekkel ezelőtt történt? Ez az ismétlődő mentális rágódás nem más, mint a sérelemhez való ragaszkodás, ami folyamatosan szívja el a jelen energiáját. A testünk, a lélek temploma, erre a stresszre reagál. Megfigyelhető, hogy a krónikus harag gyakran a májban, az elfojtott szomorúság pedig a tüdőben okoz elváltozásokat, fizikai szinten is megnyilvánítva a múlt terhét.
A sérelem nem csak egy emlék; energetikai szerződés, ami a múltbeli eseményhez és a benne részt vevő személyhez láncol minket. Csak a tudatos elengedés szakíthatja szét ezt a köteléket.
A gyógyulás első lépése a sérelem azonosítása, nem pedig elnyomása. Amikor ráébredünk, hogy az elmúlt fájdalmak valójában milyen mértékben korlátozzák a jelenlegi döntéseinket és reakcióinkat, tudatosan dönthetünk a változás mellett. Ez a felismerés a spirituális ébredés alapja. Amíg nem engedjük el a régi történeteket, addig nem férhetünk hozzá a valódi belső erőforrásainkhoz, a kreativitáshoz és az örömhöz.
Amikor a sérelem a személyazonosság részévé válik
Az emberi elme hajlamos arra, hogy a tapasztalatokból építse fel az énképét, az identitást. Ha valaki hosszú időn keresztül szenvedett, vagy méltánytalanság áldozata volt, fennáll a veszélye annak, hogy a sérült szerep válik a központi identitássá. Ez a szerep kényelmes, mert magyarázatot ad a kudarcokra, és gyakran együttérzést vált ki másokból. Azonban ez a szerep a legnagyobb akadálya a fejlődésnek.
Az ego, a személyiség azon része, amely retteg a változástól és a bizonytalanságtól, gyakran ragaszkodik a szenvedéshez. Azt suttogja: "Ha elengedem a fájdalmat, akkor ki leszek én?" Az ego számára a sérelem ismerős terület, egyfajta biztonsági háló, ami megvédi az ismeretlentől. Az áldozati szerep megtartása azonban egy ördögi kör, amelyben újra és újra megteremtjük azokat a helyzeteket, amelyek igazolják a régi történetünket.
A tudatos munka során fel kell tennünk magunknak a kérdést: Ki vagyok én a sérelmeim és a múltbeli tapasztalataim nélkül? A válasz általában a valódi énünk, a lélek mélységeiben rejlő, sérthetetlen és teljes lényünk. Az elengedés folyamata valójában az a lépés, amikor lehámozzuk magunkról a múltban felvett védelmi rétegeket és szerepeket, hogy felfedezzük a bennünk rejlő, tiszta potenciált.
A karmikus ismétlődések spirálja
Az ezoterikus tanítások szerint a feldolgozatlan sérelmek nem csak ebben az életben jelentenek terhet, hanem karmikus mintákat is létrehoznak. A karma nem büntetés, hanem az ok és okozat törvénye, amely biztosítja, hogy mindenki lehetőséget kapjon a tanulásra és a fejlődésre. Ha egy adott leckét nem sajátítunk el – például a határhúzást, az önszeretetet vagy a megbocsátást –, a világegyetem újra és újra hasonló helyzetekbe sodor minket.
Ez az, amit sorsismétlődésnek nevezünk. Lehet, hogy újra és újra olyan partnert választunk, aki elhagy minket, vagy olyan munkahelyen találjuk magunkat, ahol nem értékelnek. Ezek a helyzetek nem a véletlen művei; a lélek kérései, hogy végre oldjuk fel a múltbeli energetikai kötéseket, és lépjünk ki a régi, fájdalmas minták spiráljából.
A sérelmek elengedése a karmikus adósságok feloldásának egyik leggyorsabb módja. Amikor szívből megbocsátunk, nem csak a másik embert, hanem saját magunkat is felszabadítjuk a közös energetikai szerződés alól. Ez a spirituális szabadulás lehetővé teszi, hogy új, magasabb rezgésszintű sorsvonalat válasszunk, amely már mentes a régi terhektől.
A sorsfordító pillanat nem az, amikor megértjük a múltat, hanem amikor tudatosan döntünk úgy, hogy többé nem engedjük, hogy a múlt határozza meg a jövőnket.
A megbocsátás nem a másik felmentése, hanem a saját szabadulásunk
A megbocsátással kapcsolatban gyakran élnek tévhitek. Sokan azt gondolják, hogy a megbocsátás azt jelenti, elfogadjuk és helyeseljük a minket ért rosszat, vagy felmentjük a tettest a felelősség alól. Ez azonban távol áll az ezoterikus értelemben vett megbocsátástól.
A valódi megbocsátás egy belső, energetikai művelet. A harag és a neheztelés, ahogy már említettük, kötéssel láncol minket az eseményhez és az elkövetőhöz. Ez a kötés folyamatosan szivárogtatja az energiánkat. A megbocsátás csupán annyit jelent, hogy elvágjuk ezt a köldökzsinórt. Ez a cselekedet nem a másikért történik, hanem önmagunkért, a belső békénk helyreállításáért.
A megbocsátás lehetővé teszi számunkra, hogy visszavegyük az irányítást az érzelmeink felett. Amíg nem bocsátunk meg, addig a másik ember vagy a múltbeli esemény rendelkezik a kulccsal a mi érzelmi állapotunkhoz. A megbocsátás aktusa kijelenti: "Én döntök a békémről, függetlenül attól, hogy mi történt." Ez a szuverenitás elérése a belső világban.
A radikális megbocsátás gyakorlata
A radikális megbocsátás mélyebb szinten működik. Felismeri, hogy minden, ami velünk történik, valójában a lélek fejlődését szolgálja, még a legnagyobb fájdalmak is. Ez nem jelenti azt, hogy szeretnünk kell a fájdalmat, de azt igen, hogy képesek vagyunk meglátni benne a rejtett ajándékot, a tanítást.
Ez a folyamat gyakran magában foglalja az önmagunkkal szembeni megbocsátást is. Sok sérelem esetében mi magunk is hibáztatjuk magunkat azért, mert hagytuk, hogy megtörténjen, vagy mert nem láttuk előre a következményeket. Az önhibáztatás ugyanolyan romboló energiablokk, mint a másokkal szembeni harag. Az önszeretet és az önelfogadás kulcsfontosságú eleme a teljes elengedésnek.
A belső gyermek hangja: A gyógyulás első lépése
A legtöbb mély sérelem gyökere a gyermekkorban keresendő. A belső gyermek az a részünk, amely magában hordozza a korai traumákat, a szeretet és az elfogadás hiányát, a félelmeket és a fel nem dolgozott fájdalmakat. Amikor egy felnőttként átélt esemény mélyen megsebez minket, gyakran nem csak a felnőtt én reagál, hanem a belső gyermek is, aki újra átéli a régi elhagyatottságot vagy elutasítást.
A belső gyermek gyógyítása elengedhetetlen az igazi elengedéshez. Ez a munka magában foglalja a gyermekkori fájdalmak tudatosítását, és azt, hogy szeretetteljes felnőttként forduljunk ehhez a sérült részünkhöz. A gyógyítás során a cél az, hogy a felnőtt én megnyugtassa és megerősítse a belső gyermeket, megadva neki mindazt a szeretetet és védelmet, amit annak idején nem kapott meg.
Használjunk vizualizációs technikákat: képzeljük el a fiatalabb énünket, és vigasztaljuk meg. Mondjuk ki hangosan, hogy biztonságban van, és hogy a múlt eseményei már nem érhetik el. Ez a belső párbeszéd segít feloldani azokat az érzelmi csomókat, amelyek a sérelmekhez kötnek minket.
| Fázis | Cél | Energetikai hatás |
|---|---|---|
| Azonosítás | A sérült gyermekkorú én felismerése. | A tudattalan minták tudatos szintre emelése. |
| Validálás | A gyermekkori fájdalom elfogadása és elismerése. | Az elfojtott érzelmek felszabadítása. |
| Újraprogramozás | A régi hiedelmek (pl. "nem vagyok elég jó") lecserélése. | Az önszeretet rezgésszintjének emelése. |
A harag és a neheztelés mint méreg a lélek számára
A sérelmek el nem engedése a neheztelés és a harag krónikus állapotához vezet. Energetikai szempontból a harag az egyik legalacsonyabb rezgésű érzelem, amely mágnesként vonzza a negatív tapasztalatokat és az ártó energiákat. Ha folyamatosan haragot táplálunk, azzal nem a másikat büntetjük, hanem saját magunkat mérgezzük.
A harag gátolja a teremtő energiák áramlását. A vonatkozás törvénye szerint azt vonzzuk be, amilyen rezgésen vagyunk. Ha a harag és a sérelem rezgésén élünk, akkor további haragot és sérelmeket vonzunk az életünkbe. Ez a felismerés kulcsfontosságú ahhoz, hogy motivációt találjunk az elengedésre. Az elengedés nem gyengeség, hanem a legmagasabb szintű önvédelem.
A neheztelés feloldása nem azt jelenti, hogy soha többé nem érezhetünk dühöt. A düh is természetes emberi érzelem, de a különbség abban rejlik, hogy meddig tartjuk magunkban. A tudatos ember megengedi magának a düh érzését, feldolgozza azt, majd elengedi, anélkül, hogy hagyná, hogy az tartós energiablokká váljon.
A méregtelenítés ezen fázisában segíthet a fizikai aktivitás, a kiabálás vagy a párnacsapkodás, amellyel fizikailag is kiengedjük a felgyülemlett feszültséget. Ezt követően jöhet a csendes munka: a meditáció, amely során tudatosan engedjük el a harag energiáját, felajánlva azt a Fénynek átalakításra.
A jelen pillanat szuverenitása: Energetikai átprogramozás
A múlt sérelmei csak akkor léteznek, ha a jelen pillanatban gondolunk rájuk. A jelen az egyetlen hely, ahol a változás lehetséges. Amikor a figyelmünket folyamatosan a múltra irányítjuk, elszalasztjuk a jelen teremtő erejét. A spirituális mesterek tanítása szerint a teljes jelenlét a legmagasabb rezgésű állapotok egyike.
A jelen pillanat szuverenitásának visszaszerzése azt jelenti, hogy tudatosan szakítunk a múlttal foglalkozó gondolati mintákkal. Amikor egy régi sérelem felbukkan, tudatosan ismerjük fel: "Ez egy múltbeli gondolat, ami nem én vagyok." Ezt követően a figyelmet vissza kell terelni a jelen érzékeléséhez: a légzéshez, a testünk érzeteihez, vagy a körülöttünk lévő valósághoz.
Ez az átprogramozás megköveteli a tudatosság folyamatos éberségét. Gyakoroljuk az mindfulness-t (tudatos jelenlétet), amely segít abban, hogy ne azonosuljunk a gondolatainkkal. A gondolatok csak mentális események; nem a valóság. Ha nem ragaszkodunk hozzájuk, akkor elveszítik az erejüket.
A jelenben való tartózkodás megerősíti az auránkat is. Amikor a figyelem szétforgácsolt, és a múlt vagy a jövő aggodalmai között cikázik, az auránk lyukacsossá válik, sebezhetővé téve minket a külső negatív hatásokkal szemben. A fókuszált jelenlét egyfajta energetikai pajzsot épít körénk.
Hogyan írjunk új élettörténetet? A narratív terápia ezoterikus szemmel
Az élettörténetünk az a narratíva, amit magunknak és másoknak mesélünk arról, kik vagyunk. Ha ez a történet a sérelmek, a kudarcok és az áldozatiság köré épül, akkor ezt a valóságot fogjuk folyamatosan tapasztalni. Az elengedés utáni következő kritikus lépés az új narratíva megírása.
Ez a folyamat nem a tagadásról szól, hanem a hangsúly áthelyezéséről. Ahelyett, hogy a sérelmekre fókuszálnánk, fókuszáljunk arra, hogyan fejlődtünk és erősödtünk meg azokon keresztül. A trauma nem a végpont, hanem a katalizátor egy mélyebb bölcsességhez vezető úton. Az új történetben a sérelmek tanítókká válnak, az áldozat pedig hőssé, aki túlélte és győzött.
Tudatosan változtassuk meg a belső monológot. Használjunk pozitív megerősítéseket, amelyek tükrözik a vágyott jövőt és az új identitást. Például, ahelyett, hogy "Engem mindig elhagynak", mondjuk: "Én szerethető, értékes és teljes ember vagyok, aki vonzza a tiszteletteljes kapcsolatokat."
A narratíva megváltoztatásához elengedhetetlen a nyelvezet tisztasága. Kerüljük a „mindig”, „soha”, „lehetetlen” szavakat, mert ezek rögzítik a régi mintákat. A tudatos nyelvhasználat segít abban, hogy az elménk is elkezdjen hinni az új valóságban, és ezzel meginduljon a kvantummezőben a vágyott jövő manifesztációja.
Az életed nem az, ami megtörtént veled, hanem az, amit te választasz elmesélni magadnak arról, ami megtörtént. Légy a saját sorsod írója, ne csak olvasója.
A jövőteremtés rituáléi: Tisztítás és behívás
Az energetikai elengedéshez gyakran szükség van rituálékra, amelyek segítenek a tudattalan elmének is feldolgozni a változást. A rituálék szimbolikus cselekedetek, amelyek megerősítik a szándékot, és segítik a régi kötések elvágását.
1. A levélírás rituáléja
Írjunk egy részletes levelet annak a személynek vagy eseménynek, amely a sérelmet okozta. Írjunk le minden dühöt, fájdalmat és csalódást, amit érzünk. A lényeg, hogy semmit ne cenzúrázzunk. Ez a levél a teljes érzelmi kiengedést szolgálja. Fontos: ezt a levelet soha ne küldjük el. A rituálé következő része a tűz általi átalakítás. Égessük el a levelet egy biztonságos helyen, miközben kimondjuk a szándékot: „Elengedem ezt a fájdalmat, és visszaveszem az energiámat.” A tűz az átalakulás ősi eleme, amely a negatív energiát semlegesíti.
2. Kötélvágás vizualizáció
Üljünk le meditációban. Képzeljük el azt a személyt vagy helyzetet, amelyhez még mindig kötődünk. Vizualizáljuk a köldökzsinórt vagy láncot, amely energetikailag összeköt bennünket a sérelemmel. Érezzük ennek a kötésnek a feszültségét és súlyát. Ezután képzeljünk el egy fényes, éles ollót vagy kardot. Tudatosan mondjuk ki a szándékot: „Elvágom ezt a köteléket, és szabaddá válok.” Lássuk, ahogy a kötés szétválik, és a saját energiánk visszatér hozzánk, tiszta, gyógyító fény formájában. Ez a technika azonnali energetikai felszabadulást eredményezhet.
3. A kristályok ereje
Bizonyos kristályok segítenek a sérelmek és a trauma elengedésében. A rózsakvarc az önszeretet és a megbocsátás energiáját erősíti, míg az ametiszt segít a magasabb tudatállapot elérésében, ami elválaszthatatlan a haragtól. A fekete turmalin a negatív energiák földelésében és elvezetésében nyújt támogatást. Tartsunk ilyen kristályokat magunknál a mély elengedési munka során.
Az árnyék integrálása: Amikor a sérelmek tanítókká válnak
Az elengedés legmélyebb szintje az árnyékmunka része. Az árnyék az a tudattalan részünk, amely magában foglalja azokat a tulajdonságokat és tapasztalatokat, amelyeket elutasítunk vagy szégyellünk. A sérelmek gyakran kivetítések: a másik emberben látjuk azt a hiányosságot vagy hibát, amit magunkban sem fogadunk el.
Az integráció azt jelenti, hogy felismerjük: a minket ért sérelmek nem csak külső események voltak, hanem tükröt tartottak elénk. Talán a másik ember tettei rávilágítottak a saját gyengeségeinkre, a határhúzás képességének hiányára, vagy arra, hogy nem tiszteljük eléggé önmagunkat. Az elengedés nem teljes, amíg nem fogadtuk el a sérelemben rejlő személyes felelősségünket – nem a sérelem okozásáért, hanem a reakciónkért és a továbbra is fennálló ragaszkodásunkért.
Amikor képesek vagyunk a sérelmet tanítóként kezelni, az energia átalakul. A düh helyébe a bölcsesség lép. A régi fájdalom már nem gátol, hanem erőforrássá válik, amely segít elkerülni a jövőbeni hasonló helyzeteket. Ez az érett spirituális álláspont, amely teljesen átírja a múlt eseményeinek jelentését.
A tanulságok tudatosítása
Vegyünk elő egy naplót, és írjuk le a legfőbb sérelmeinket. Minden egyes sérelem alá írjuk fel a következő kérdésekre adott válaszokat:
- Milyen határt szegtek meg velem szemben?
- Milyen új felismerést hozott ez az esemény az önszeretetemmel vagy az önértékelésemmel kapcsolatban?
- Milyen erő vagy képesség született bennem ennek a fájdalomnak köszönhetően? (Például: nagyobb empátia, erősebb akarat, jobb megkülönböztető képesség.)
Ez a gyakorlat segít abban, hogy a sérelmet ne teherként, hanem spirituális növekedésünk bizonyítékaként lássuk.
A rezgésszint emelése mint védelmi mechanizmus
A sérelmek elengedése és az új élettörténet megteremtése egyenesen arányos a rezgésszintünk emelésével. A magasabb rezgésű állapotok (szeretet, hála, öröm, béke) nem kompatibilisek az alacsony rezgésű energiákkal (harag, félelem, szégyen). Ha folyamatosan magas rezgésen tartjuk magunkat, a múltbeli sérelmek gondolatai kevésbé tudnak megtapadni.
A hála gyakorlása az egyik legerősebb eszköz a rezgésszint emelésére. Amikor tudatosan hálát adunk a jelenlegi életünk pozitív elemeiért, az agyunk és az energiamezőnk is átáll a bőség és a pozitívumok befogadására. A hála a negatív energia ellenszere.
A magas rezgésszint fenntartása magában foglalja a környezetünk tudatos megválasztását is. Kerülnünk kell azokat a helyzeteket, embereket és információkat, amelyek visszahúznak minket a sérelmek energiájába. Ez a tudatos energiahigiénia elengedhetetlen a boldogabb jövő megteremtéséhez.
Az energia védelme és tisztítása
Gyakoroljunk napi energetikai tisztítást. Ezt megtehetjük sós fürdővel, auraszomázzal, vagy egyszerűen azzal a vizualizációval, hogy egy arany vagy fehér fény zuhanyozza le az auránkat, elmosva minden negatív, hozzánk tapadt energiát, beleértve a régi sérelmek lenyomatait is. Ez a napi rituálé megerősíti a mentális immunitásunkat.
A csend ereje: Meditáció és a lélek mélységei
A meditáció a legfontosabb eszköz a múlt elengedésében, mert ez az egyetlen módja annak, hogy elválasszuk magunkat az elme folyamatos történetmesélésétől. A meditációban tapasztaljuk meg, hogy mi nem a gondolataink vagy az érzelmeink vagyunk, hanem a tudatos megfigyelő, aki ezeket érzékeli.
Amikor csendben ülünk, a régi sérelmek gyakran felbukkannak. Ahelyett, hogy harcolnánk velük, vagy elmerülnénk bennük, egyszerűen engedjük, hogy átáramoljanak rajtunk. Képzeljük el, hogy a gondolatok és az érzelmek felhők, amelyek elvonulnak az égen. A mi feladatunk, hogy az ég szuverén csendjében maradjunk, és ne azonosuljunk a felhőkkel.
A rendszeres meditáció gyengíti az ego azon képességét, hogy a múltbeli fájdalmat a jelen valóságává tegye. Idővel a régi sérelmek elveszítik az érzelmi töltetüket, és egyszerűen tényekké válnak, amelyeket már nem kell újraélnünk. Ez a belső béke állapota a valódi elengedés jele.
A mély meditáció során megnyílhat a szívcsakra, amely a megbocsátás és a feltétel nélküli szeretet központja. A szívcsakra gyógyítása kulcsfontosságú, mivel a sérelmek energetikailag gyakran ezt a területet zárják le. Amikor a szív újra kinyílik, a régi fájdalom helyébe az egyetemes szeretet áramlása lép, ami automatikusan oldja a blokkokat.
Praktikus eszközök a napi elengedéshez: A kötések elvágása
Az elengedés nem egyszeri esemény, hanem egy folyamatosan gyakorolt készség. Számos apró, napi gyakorlat segíthet abban, hogy folyamatosan tisztítsuk az energiamezőnket, és ne ragadjunk bele a régi mintákba.
1. A Ho'oponopono technika
Ez az ősi hawaii gyógyító módszer a felelősségvállalásra és a megbocsátásra épül. A technika lényege, hogy a sérelmeket a saját tudatunkban lévő hibaként kezeljük, és négy egyszerű mondat ismétlésével tisztítjuk azokat. Amikor egy régi fájdalom felmerül, ismételjük magunkban a következőket, a sérelmet okozó személyre vagy eseményre gondolva:
- Sajnálom. (elismerem, hogy ez a minta a tudatomban van)
- Kérlek, bocsáss meg. (kérem a belső, isteni részem bocsánatát)
- Köszönöm. (hálát adok a gyógyulás lehetőségéért)
- Szeretlek. (ezzel azonosítom magam a szeretettel, a legmagasabb rezgéssel)
A Ho'oponopono rendkívül hatékony a kötések feloldásában, mert a szeretet energiájával semlegesíti a fájdalmat.
2. A megerősítések naplója
Vezessünk egy naplót, amelyben minden nap leírjuk a tudatosan választott új élettörténetünk kulcsmondatát. Például: "Én szabad vagyok a múlt terheitől. A jelen pillanatban élek, és a szeretet irányít." Az írás fizikai cselekedete segít rögzíteni az új, magasabb rezgésű hiedelmeket a tudatalattiban.
3. A "három perc szabály"
Amikor egy sérelem gondolata felbukkan, engedélyezzünk magunknak maximum három percet, hogy átérezzük a dühöt vagy a szomorúságot. Ám a három perc letelte után, tudatosan tegyük félre a gondolatot, és váltsunk fókuszt valamilyen pozitív tevékenységre: hallgassunk zenét, sétáljunk, vagy végezzünk légzőgyakorlatokat. Ez a gyakorlat megtanít minket arra, hogy mi irányítjuk a gondolatainkat, nem pedig fordítva.
Az új éntudat felépítése: Ki vagyok én a sérelmeim nélkül?
Az elengedés utolsó szakasza az új éntudat, az autentikus én felépítése. Amikor a sérelmek súlya lekerül rólunk, gyakran érezhetünk ürességet. Ez az üresség nem félelmetes, hanem a tiszta potenciál tere. Itt az ideje, hogy tudatosan eldöntsük, milyen emberré akarunk válni, mit szeretnénk létrehozni, és milyen értékek mentén élünk.
Az új élettörténet megvalósításához elengedhetetlen, hogy összhangban éljünk a belső értékekkel. Ha a múltban mások elvárásai szerint éltünk, most vissza kell térnünk a saját belső iránytűnkhöz. Mi ad nekünk valódi örömet? Milyen tevékenységek töltik fel a lelkünket? Milyen emberekkel szeretnénk körülvenni magunkat?
A sérelmek elengedése felszabadítja a teremtő energiánkat. Ezt az energiát most a jövő építésére fordíthatjuk. Kezdjünk el új hobbikat, tanuljunk új készségeket, vagy köteleződjünk el olyan célok mellett, amelyek korábban elérhetetlennek tűntek. Az új éntudat megerősítése a cselekvésen és az új, pozitív tapasztalatok gyűjtésén keresztül történik.
Ez a folyamat a folyamatos önreflexió és az önmagunk iránti feltétel nélküli szeretet gyakorlása. A régi sérelmek már csak lábjegyzetek az élettörténetünkben, nem pedig a fő fejezetek. A hangsúly most már azon van, hogy milyen nagyszerű, fényes és boldog fejezeteket írunk a jövőben. Az elengedés valójában a lélek újjászületése.
