Bruno Gröning neve a 20. század egyik legmegosztóbb és legtitokzatosabb jelenségét fedi. Egy egyszerű, danzigi születésű férfi, aki hirtelen tűnt fel a második világháború utáni Németország romjai között, és akit emberek tízezrei kerestek fel, remélve a csodát. A történetek, amelyek körülötte szövődtek, a legelképesztőbb gyógyulásokról szóltak: bénultak keltek fel, vakok láttak, és gyógyíthatatlannak ítélt betegek nyerték vissza egészségüket. A hatóságok számára azonban nem gyógyító volt, hanem illegális praxis folytatója, akit bíróság elé kellett állítani. A dilemma, melyet Gröning felvet, ma is aktuális: hol húzódik a spiritualitás, a hit ereje és a tudomány határainak vonala?
A Gröning-jelenség vizsgálata elkerülhetetlenül megköveteli, hogy túllépjünk a megszokott orvosi paradigmákon. Azok számára, akik személyesen tapasztalták a gyógyulást, egyértelműen Isten küldötte volt. Azok számára viszont, akik a szigorú tudományos és jogi keretek között gondolkodtak, csupán egy zseniális manipulátor, aki tökéletesen kihasználta a háború utáni társadalom sebezhetőségét és a kétségbeesés szülte hit iránti vágyat.
A kezdetek és az első szikrák
Bruno Gröning 1906-ban született Danzigban (ma Gdańsk), egy hétgyermekes család negyedik gyermekeként. Életének korai szakaszát mély szegénység és nehézségek jellemezték. Már gyermekkorában megmutatkozott az a szokatlan képesség, amely később egész életét meghatározta: a körülötte lévő élőlények (emberek, állatok) azonnal reagáltak a jelenlétére. A családi anekdoták szerint, ha a szülei veszekedtek, Bruno jelenléte azonnal lecsendesítette őket. A beteg állatok meggyógyultak, ha megérintette őket. Ez a képesség nem volt magyarázható, és a környezete gyakran félreértette, sőt, elutasította.
Gröning nem részesült formális oktatásban, és a háború előtt különféle munkákból élt meg, többek között asztalosként és villanyszerelőként dolgozott. Az első világháború utáni politikai és gazdasági bizonytalanság közepette az emberek egyre nyitottabbak lettek az ezoterikus és spirituális magyarázatokra. Gröning ekkor még nem tudta, hogy a benne rejlő erő egy napon tömegeket fog vonzani, de egyre gyakrabban tapasztalta, hogy a vele kapcsolatba kerülő betegek – szándékos gyógyítási kísérlet nélkül is – javulást és enyhülést éreztek.
A férfi maga nem tekintette magát orvosnak vagy gyógyítónak. Kijelentette, hogy ő csupán egy közvetítő, egy „átalakító állomás”, amelyen keresztül egy magasabb rendű, isteni energia áramlik. Ezt az energiát nevezte el Heilstrom-nak, azaz gyógyító áramnak. A korai esetek gyakran magánjellegűek voltak, de a híre lassan terjedt a szűkebb környezetében. A fordulatot azonban az hozta el, amikor a magánéleti nehézségek és a háborús trauma után a nagyközönség elé lépett.
Az emberek elfelejtették a legfontosabbat: hogy létezik egy Isteni Erő, amely képes mindent meggyógyítani, ha engedjük, hogy belépjen az életünkbe. Én csak rámutatok erre az útra.
A herfordi jelenség és a tömegpszichózis
A Gröning-jelenség 1949-ben robbant be a köztudatba, amikor a Nyugat-Németországban, Herfordban élő Dieter Hülsmann szülei felkérték, hogy segítsen gyógyíthatatlan izomsorvadásban szenvedő fiukon. Gröning a család házába költözött, és a fiú állapota állítólag látványosan javult. A hír futótűzként terjedt. Ami ezután következett, azt a média „herfordi csodának” keresztelte el, és az események hamarosan elnyerték a tömeges zarándoklat jellegét.
Ezer és ezer kétségbeesett ember özönlött Herfordba. A Hülsmann-ház körüli utcákat ellepték a mozgássérültek, a kerekesszékesek, a vakok és a halálos betegek. A rendőrségnek le kellett zárnia a környéket a közlekedés elől. A korabeli újságok beszámolói döbbenetes képet festettek: a tömegben spontán gyógyulások történtek. Az emberek sikoltoztak, felkiáltottak, amikor érezték a titokzatos bizsergést, a Heilstrom beáramlását. Gröning gyakran csak az ablakból beszélt a tömeghez, de a puszta jelenléte is elegendőnek bizonyult.
A jelenség hatalmas médiavisszhangot kapott. A sajtó két táborra szakadt: az egyik a csodát hirdette, a másik sarlatánságról és tömeges hipnózisról beszélt. A hatóságok számára azonban a helyzet tarthatatlanná vált. Gröning nem rendelkezett orvosi engedéllyel, így a tevékenysége illegálisnak minősült. A helyi orvosi kamara nyomást gyakorolt a hatóságokra, és hamarosan megindultak az első jogi eljárások.
A herfordi hatóságok végül megtiltották Gröningnek, hogy gyógyító tevékenységet folytasson. Ez a tilalom nem állította meg a jelenséget, csupán áthelyezte a helyszínt. Gröning az elkövetkező években folyamatosan mozgásban volt, gyógyító előadásokat tartott, de mindig a hatóságok éber figyelme alatt állt. Az orvosi autoritás és a spirituális igény közötti konfliktus ezzel vette kezdetét, és ez a harc Gröning egész életét végigkísérte.
A gyógyító áram (Heilstrom) filozófiája
Gröning tanításának központi eleme a Heilstrom, a gyógyító áram fogalma. Ez nem egy gyógyszer, nem is egy fizikai terápia, hanem egy kozmikus, isteni energia, amely minden élet alapja. Gröning szerint az ember akkor betegszik meg, ha elvágja magát ettől az áramtól, vagy ha a testében lévő energia blokkolódik a negatív gondolatok, félelmek vagy a rossz életvitel miatt.
A gyógyulás nem Gröning érdeme volt, hanem a befogadó képességé. A szerepe abban állt, hogy képes volt koncentrálni és közvetíteni ezt az energiát, és ami a legfontosabb: felébreszteni a befogadóban a hitet. A gyógyulás folyamata tehát egy spirituális aktus volt, amely megkövetelte a betegtől a teljes nyitottságot és a „rossz” elutasítását. A Gröning-körökben ma is gyakorolt módszer, az ún. „beállás” (Einstellen) célja, hogy a befogadó tudatosan várja és érezze ezt az áramot.
Ne én gyógyítok, hanem az Isten gyógyít. Én csak a közvetítő vagyok. Önnek kell hinnie, és el kell fogadnia a jót. A hit a gyógyulás előfeltétele.
Gröning hangsúlyozta, hogy a gyógyulás elválaszthatatlan a spirituális megtisztulástól. A betegség a rossz energiák manifesztációja, és a gyógyuláshoz elengedhetetlen a negatív gondolatok és a rossz akarat elhagyása. Ez a megközelítés mélyen gyökerezik a keresztény etikában, de egy univerzális spirituális törvényként mutatja be: a jó befogadása elűzi a rosszat, beleértve a betegséget is.
A Heilstrom érzékelése gyakran fizikai tünetekkel járt: bizsergés, forróság, hidegrázás, vagy akár fájdalom a beteg testrészben. Gröning ezt a fájdalmat a „tisztulási folyamat” jeleként magyarázta, jelezve, hogy az energia dolgozik, és kilöki a rosszat a szervezetből. Ezt a jelenséget, amelyet a Gröning-követők áttörési fájdalomnak neveznek, a kritikusok gyakran a szuggesztió és a tömeghisztéria bizonyítékaként értelmezték.
A jogi csatározások árnyékában
Bruno Gröning élete a herfordi áttörés után egy állandó menekülés és bírósági eljárások sorozata volt. A jogi rendszer számára a kérdés egyszerű volt: gyógyított-e anélkül, hogy rendelkezett volna a szükséges állami engedéllyel (Heilpraktiker vagy orvosi diploma)? Mivel Gröning nem volt hajlandó fizetni a gyógyításért, a vád nem a pénzszerzésre irányult, hanem a német gyógyítói törvény (Heilpraktikergesetz) megsértésére.
Az első komolyabb perre 1951-ben került sor Münchenben. Gröning védői azzal érveltek, hogy a gyógyítás nem az ő műve, hanem Istené, így tevékenysége nem esik a gyógyítói törvény hatálya alá. A bíróságok azonban a materiális valóságot vizsgálták: az emberek gyógyulás reményében fordultak hozzá, és ő energiát közvetített, ami a törvény szerint gyógyító tevékenységnek minősült. A jogi paradoxon az volt, hogy ha Gröning valóban csodákat művelt, akkor a törvény szerint bűnös volt.
A helyzetet bonyolította, hogy Gröning nem volt hajlandó orvosi igazolásokat kiállítani, és nem vállalt felelősséget a gyógyulásért. Az orvosok és a hatóságok számára ez a hozzáállás egyértelműen a felelősség elkerülését jelentette. A nagyméretű, nyilvános előadásokat, ahol több ezer ember gyűlt össze, hamarosan megtiltották, ami arra kényszerítette Gröninget, hogy kisebb csoportokban vagy távgyógyítás formájában folytassa munkáját.
A legtragikusabb fordulatot a Baváriában indított per hozta el, ahol azzal vádolták, hogy egy fiatal lány halálát okozta azzal, hogy eltérítette őt a hagyományos orvosi kezeléstől. Bár a vádakat később gyenge lábakon állónak találták, és Gröninget felmentették a közvetlen felelősség alól, a média és a közvélemény már elítélte. A folyamatos jogi harc és a média nyomása súlyosan aláásta Gröning egészségét, aki 1959-ben, még a jogi procedúra lezárulta előtt elhunyt Párizsban.
| Dátum | Esemény | Jelentőség |
|---|---|---|
| 1906 | Születés Danzigban | A szokatlan képesség korai megnyilvánulása. |
| 1949 | A herfordi áttörés | A tömeges gyógyulások kezdete, médiafigyelem. |
| 1951 | Első müncheni per | A gyógyítói törvény megsértésének vádja. |
| 1953 | A Gröning-körök megalakulása | A tanítás szervezett terjesztésének kezdete. |
| 1959 | Halál Párizsban | A jogi procedúra lezárása nélkül hunyt el. |
Tudományos szkepticizmus és a placebo-hatás
A hagyományos orvostudomány és a pszichológia Gröning tevékenységét mindig is rendkívül szkeptikusan kezelte. A hivatalos álláspont szerint a gyógyulások, ha valóban bekövetkeztek, leginkább a pszichoszomatikus betegségekre vagy a spontán remisszióra voltak visszavezethetők. A kritikusok szerint Gröning zseniálisan alkalmazta a placebo-hatást és a tömegszuggesztiót.
A placebo-hatás lényege, hogy a beteg erős hite a gyógyulásban olyan neurokémiai folyamatokat indít el a szervezetben, amelyek valódi fizikai változásokat eredményezhetnek, különösen a fájdalomérzet és az immunrendszer működésében. Gröning megjelenése, a tömeg izgalma, a gyógyulás ígérete és a Heilstrom érzékelése mind olyan erős pszichológiai ingerek voltak, amelyek maximalizálták a szuggesztív erőt.
A szkeptikusok kulcsfontosságú érve volt, hogy a legmeggyőzőbb gyógyulások azoknál a betegeknél történtek, akiknek az állapota (pl. bénulás, vakság) pszichoszomatikus eredetű volt. A szervi károsodások, mint például a rák vagy a súlyos szívbetegségek gyógyulása sokkal ritkább volt, vagy nem volt objektív orvosi dokumentációval alátámasztva. Bár a Gröning-kör sok dokumentációt gyűjtött, a tudományos közösség számára ezek nem feleltek meg a szigorú kettős vak vizsgálatok követelményeinek.
Másrészt, a Gröning-jelenség kritikus vizsgálata feltárta, hogy sok gyógyultnak hitt ember állapota idővel visszaesett, miután a kezdeti eufória elmúlt. Ez a tény a szuggesztív hatás múlékonyságát támasztotta alá. Az orvosi autoritás ragaszkodott ahhoz az elvhez, hogy a hit önmagában nem képes helyreállítani egy elhalt szervet vagy visszafordítani egy genetikai rendellenességet.
Ha Gröning gyógyító ereje valódi és egyetemes lenne, akkor a gyógyulásoknak függetlennek kellene lenniük a beteg hitétől. A tény, hogy a hit volt a kulcs, erősen a pszichoszomatikus magyarázat felé tereli a mérleg nyelvét.
— Egy korabeli pszichológiai elemzés
A spirituális magyarázat: Bioenergia vagy isteni kegyelem?
Az ezoterikus és spirituális magyarázatok szerint Gröning egy rendkívül ritka bioenergetikai képességgel rendelkezett. Ez a nézet azt feltételezi, hogy az emberi test képes olyan energiát kibocsátani és befogadni, amely hatással van a fizikai valóságra. A keleti gyógyászatban ismert prána vagy csí fogalmához hasonlóan, a Heilstrom egy vitális erő, amelynek Gröning volt a rendkívüli csatornája.
Ezt az elméletet alátámasztja, hogy Gröning nemcsak embereket, hanem állatokat és növényeket is képes volt gyógyítani, akik nyilvánvalóan nem rendelkeznek a tudatos placebo-hatás befogadásának képességével. A Gröning életéről szóló beszámolók szerint a jelenlétében a növények gyorsabban nőttek, és a beteg háziállatok felépültek. Ez a fajta szubjektumtól független energetikai hatás a szkeptikus magyarázatok számára komoly kihívást jelentett.
A spirituális tanítás azonban túlmutat a puszta energiaközvetítésen. Gröning mélyen vallásos ember volt, aki a gyógyító áramot egyértelműen az Isteni szeretethez és a Teremtő rendjéhez kapcsolta. A betegség az Istentől való elfordulás következménye, a gyógyulás pedig a visszatérés a spirituális egyensúlyhoz. Ez a megközelítés eltávolítja a jelenséget a gyógyítói praxis fogalmától, és egyfajta modern misztikus tanítás szintjére emeli.
A Gröning-követők számára a kérdés nem az, hogy Gröning szélhámos volt-e, hanem az, hogy a modern világ képes-e elfogadni a spirituális dimenzió elsődlegességét. A modern orvostudomány a fizikai testet vizsgálja, elválasztva azt a lélektől és a szellemtől. Gröning viszont az egységet hirdette. A gyógyulás nem a tünetek elnyomása, hanem a teljes emberi lény helyreállítása a kozmikus rendben.
A távgyógyítás paradoxona és a sugárzás
Amikor a hatóságok megtiltották Gröningnek a személyes gyógyító tevékenységet, kénytelen volt a távgyógyítás módszeréhez fordulni. Ez a megközelítés a Heilstrom univerzális és térbeli korlátoktól független természetén alapult. Gröning azt tanította, hogy az energia befogadásához elegendő a rá való koncentrálás, vagy egy olyan tárgy birtoklása, amelyet ő előzőleg „feltöltött” gyógyító árammal. Ezek általában kis ónlemezek vagy fóliadarabok voltak, amelyeket a hívei nagy becsben tartottak.
A távgyógyítás esetei különösen megosztóak voltak. Míg a kritikusok szerint ez a módszer csak a hitet erősítette anélkül, hogy valódi fizikai hatása lett volna, a hívek számos esetet dokumentáltak, ahol a gyógyulás a feltöltött tárgy birtoklásakor vagy egy Gröningre való koncentrálás pillanatában következett be, távol a gyógyítótól.
Ez a jelenség rávilágít a kvantumfizika és az ezotéria határterületére. Ha feltételezzük, hogy az energia nem lokális, hanem a tudat által befolyásolható, akkor a távgyógyítás elméletileg lehetséges. Gröning maga gyakran beszélt arról, hogy az emberi test egy antenna, és a gondolatok képesek energiát sugározni és befogadni. Ez a koncepció megelőzte korát, és ma is vita tárgyát képezi a parapszichológiai kutatásokban.
A távgyógyítás paradoxona abban rejlik, hogy megfosztja a szuggesztiót a személyes interakció erejétől. Ha valaki egy egyszerű fémlemeztől gyógyul meg, anélkül, hogy Gröninggel találkozott volna, a gyógyulást a tárgyban tárolt energiának vagy a befogadó hitének kell tulajdonítani. Mindkét esetben a hagyományos orvosi magyarázatok elégtelennek bizonyulnak a jelenség teljes megértéséhez.
A hagyaték: A Bruno Gröning baráti kör
Bruno Gröning 1959-ben bekövetkezett halála nem jelentette a mozgalom végét. Éppen ellenkezőleg, a tanítványa, Grete Häusler vezetésével megalakult a Bruno Gröning Baráti Kör (Kreis der Freunde), amely ma is aktív és globális hálózattal rendelkezik. A szervezet célja Gröning szellemi örökségének fenntartása és a Heilstrom tanításának terjesztése.
A Baráti Kör nem folytat gyógyítói tevékenységet orvosi értelemben, hanem szellemi segítséget nyújt a hit általi gyógyulás eléréséhez. A találkozókon (közösségekben) az emberek együtt „állnak be” a gyógyító áramra, imádkoznak, és Gröning tanításait hallgatják. A szervezet szigorúan elhatárolja magát a gyógyítói felelősségtől, és hangsúlyozza, hogy a tagoknak továbbra is be kell tartaniuk az orvosi előírásokat és kezeléseket.
A Kör egyik legfőbb erőssége a dokumentáció. Rendszeresen gyűjtik a gyógyulási beszámolókat, amelyeket orvosok és más szakemberek igazolnak. Ezek az orvosok, akik a Kör tagjai, az Orvosi-Tudományos Szakcsoport (MWF) keretében dolgoznak, és arra törekszenek, hogy objektíven vizsgálják a bejelentett gyógyulásokat. Bár a módszereik nem felelnek meg mindenben a szigorú klinikai vizsgálatoknak, a Kör több ezer dokumentált esetet tart nyilván, amelyekben a hagyományos orvostudomány által gyógyíthatatlannak ítélt betegségek tűntek el.
A Baráti Kör globális terjeszkedése azt mutatja, hogy Gröning üzenete nem volt egy múló divat. A 21. században, amikor az orvostudomány rendkívül fejlett, még mindig hatalmas az igény a spirituális gyógyítás és a holisztikus megközelítés iránt. A Kör sikere azt sugallja, hogy Gröning nem pusztán egy karizmatikus figura volt, hanem egy olyan spirituális törvényt fedezett fel, amely a személyétől függetlenül működik.
A karizma, a média és a tömeg befolyása
Gröning személyisége elválaszthatatlan a jelenségtől. A korabeli beszámolók szerint rendkívül erős aurával és karizmával rendelkezett. Megjelenése egyszerű volt, beszéde nem volt retorikailag képzett, mégis képes volt órákig lekötni a hallgatóság figyelmét. Szavai egyszerűek, de mélyen hitelesek voltak, és a kétségbeesett emberek számára a remény utolsó sugarát jelentették.
A média szerepe a Gröning-jelenség kialakulásában kettős volt. Egyrészt a szenzációhajhász újságok terjesztették a csodák hírét, ami a tömegeket Herfordba vonzotta. Másrészt, amikor a hatóságok beavatkoztak, ugyanez a média kezdte el sarlatánnak és veszélyes figurának beállítani. Ez a kettősség tipikus volt a háború utáni Németországban, ahol az emberek egyszerre vágytak a csodára és féltek a megbízhatatlan, ellenőrizetlen spirituális vezetőktől.
A tömegpszichológia szempontjából a Gröning-jelenség tökéletes esettanulmány. A háború okozta kollektív trauma, a szegénység és a bizonytalanság extrém mértékű szuggesztibilitást eredményezett. Amikor egy karizmatikus vezető megjelenik, aki reményt ígér, a tömeg képes felerősíteni a hitet, ami a gyógyulások láncreakcióját indíthatja el. Ez a magyarázat nem feltétlenül zárja ki a spirituális energiát, de a jelenséget szociálpszichológiai keretbe helyezi.
Gröning maga is tudatában volt a karizmájának, de mindig figyelmeztetett, hogy ne őt imádják, hanem az Isteni erőt, amely rajta keresztül áramlik. Ez a megkülönböztetés döntő fontosságú. Ha Gröning szélhámos lett volna, valószínűleg a saját személyét állította volna a középpontba. Ehelyett folyamatosan az alázatot és a Teremtőbe vetett hitet hirdette, ami ellentmond a klasszikus sarlatán-narratívának.
A gyógyító és a felelősség: A spirituális etika
Bruno Gröning tanításaiban központi szerepet kapott a személyes felelősség. Nem volt elegendő csupán befogadni a Heilstrom-ot; a betegnek aktívan részt kellett vennie a gyógyulási folyamatban. Ez magában foglalta az életmód megváltoztatását, a rossz gondolatok elhagyását és a jóba vetett erős hitet.
Gröning etikai rendszere szerint a betegség egy figyelmeztetés, egy jel, hogy az ember letért a helyes útról. A gyógyulás tehát nem egy passzív ajándék, hanem egy aktív döntés a jó és a rossz között. Ez a megközelítés eltávolodik a modern orvosi modell passzív páciensétől, és a gyógyulást a spirituális érés folyamataként értelmezi.
Ez az etikai keret magyarázatot adhat arra is, miért nem gyógyult meg mindenki. A Gröning-körökben gyakran hangoztatják: ha valaki nem gyógyul meg, az nem Gröning hibája, hanem a befogadó hiányos hitének vagy a rosszhoz való ragaszkodásának következménye. A kritikusok számára ez a magyarázat kényelmes menekülőút a felelősség alól, míg a hívek számára a spirituális törvények szigorú betartásának szükségességét igazolja.
A spirituális felelősség kérdése a mai napig vita tárgya. Vajon elvárható-e egy halálos betegtől, hogy a fizikai fájdalmak közepette is fenntartsa a tökéletes hitet és a pozitív gondolkodást? Gröning szerint igen, mert az emberi szellem ereje felülmúlja a fizikai korlátokat. Ez a tanítás mélységet kölcsönöz a mozgalomnak, és megkülönbözteti a puszta csodavárástól.
A modern kutatások és a tudat gyógyító ereje
A 21. században, a kvantumfizika és a tudatkutatás fejlődésével, Gröning jelensége új megvilágításba került. Egyre több tudományos kutatás foglalkozik az emberi szándék és a tudat fizikai valóságra gyakorolt hatásával. Bár a Gröning-módszert közvetlenül nem vizsgálják, az általa képviselt elvek – az energiaátvitel és a hit szerepe – egyre inkább bekerülnek a holisztikus gyógyászatba és a pszichoneuroimmunológia területére.
A németországi Baráti Kör által támogatott orvosok ma is azon dolgoznak, hogy modern diagnosztikai eszközökkel dokumentálják a gyógyulásokat. Ezek a dokumentációk nem csupán a beteg szubjektív érzéseit rögzítik, hanem orvosi leleteket (röntgen, laborvizsgálatok) is gyűjtenek. Az MWF célja, hogy áthidalja a szakadékot a hagyományos orvostudomány és a spirituális gyógyítás között.
A Gröning-mozgalom hosszú távú sikere azt jelzi, hogy az emberi lélek keresi azokat a megoldásokat, amelyeket a redukcionista tudomány nem kínál. Az ember nem csupán egy biológiai gép, hanem egy energetikai rendszer, amely a környezetével és a kozmikus erőkkel állandó kölcsönhatásban van. Gröning, ha nem is tudományos nyelven, de intuitívan felfedezte ezt az összefüggést.
A modern ezoterikus gondolkodásban Gröning a bioenergetikai gyógyítók előfutárának számít. Függetlenül attól, hogy az általa közvetített erőt Istennek, univerzális energiának vagy a saját, rendkívüli biofizikai képességének tulajdonítjuk, az eredmények vitathatatlanok voltak: emberek tömegei találták meg a reményt és a gyógyulást egy olyan időszakban, amikor a hivatalos rendszerek kudarcot vallottak.
A dilemma örök érvényessége
Bruno Gröning története nem ad egyszerű választ arra a kérdésre, hogy csodadoktor vagy szélhámos volt-e. A kettősség éppen a jelenség mélységét mutatja. A „szélhámos” címke a jogi és orvosi rendszerek azon kísérlete volt, hogy egy megmagyarázhatatlan és ellenőrizhetetlen jelenséget a saját kereteik közé szorítsanak. A „csodadoktor” címke pedig a kétségbeesett emberi lélek vágya volt, hogy higgyen az emberi korlátokat áttörő isteni beavatkozásban.
A valóság valószínűleg a két véglet között helyezkedik el. Gröning kétségtelenül rendelkezett egy olyan személyes, karizmatikus erővel, amely képes volt aktiválni a tömeges gyógyító mechanizmusokat. Ezt az erőt ő maga spirituálisnak és isteni eredetűnek tartotta, és a tanításait a jóra való törekvés etikájára alapozta. A legfontosabb öröksége nem a fizikai gyógyulás, hanem annak a gondolatnak a megerősítése, hogy az emberi tudat, a hit és a spirituális kapcsolat gyógyító tényezőként működhet.
A Gröning-misztérium továbbra is arra ösztönöz bennünket, hogy megkérdőjelezzük a valóságról alkotott szűkített nézeteinket. Vajon a tudomány mindenre kiterjedő magyarázatot ad? Vagy léteznek olyan erők és dimenziók, amelyek működnek, még ha nem is mérhetők a jelenlegi eszközeinkkel? Bruno Gröning, a danzigi asztalos, akinek a szemei gyógyító áramot sugároztak, örökre beírta magát a 20. század spirituális történetébe, mint az a férfi, aki a hit erejével szembeszállt a tudomány és a jog szigorú falaival.
Az a tény, hogy a Baráti Kör évtizedekkel a halála után is virágzik, bizonyítja, hogy az emberek vágya a teljes gyógyulás iránt, amely magában foglalja a testet, a lelket és a szellemet, kiolthatatlan. Gröning nem adott gyógyszert, hanem reményt és egy utat mutatott a Teremtő erőhöz. Ez a szellemi örökség az, ami a mai napig élteti a tanítását, függetlenül attól, hogy az emberi történelem melyik oldalán helyezzük el: a csodák vagy a zseniális illúziók birodalmában.
