Az emberi létezés mélyebb értelmének keresése évezredek óta foglalkoztatja a tudatos elmét. A modern rohanásban, ahol a külső ingerek zaja szinte elviselhetetlenné válik, egyre többen fordulnak a belső csend felé. A buddhizmus, amely több mint 2500 éve ad útmutatást az emberiségnek, nem egyszerűen egy vallás, hanem egy pragmatikus, időtálló filozófia és pszichológiai rendszer, amely a szenvedés megszüntetésére és a tartós belső béke elérésére tanít. Kezdőként gyakran tűnhet bonyolultnak a sok fogalom és irányzat, de a magvetés mindig egyszerű, és a buddhizmus alapjai tisztán és logikusan épülnek fel.
Ki volt a történelmi Buddha?
Amikor a Buddháról beszélünk, elsősorban Sziddhártha Gautama indiai hercegre gondolunk, aki körülbelül a Kr. e. 6. században élt. Élete a gazdagság és a kényelem teljes illúziójában telt, apja ugyanis mindent megtett, hogy fiát megóvja a szenvedés látványától. A legenda szerint azonban Sziddhártha négy alkalommal elhagyta a palotát, és szembesült az élet elkerülhetetlen valóságaival: egy öregemberrel, egy beteggel, egy halottal és végül egy aszkétával.
Ez a négy találkozás – az öregség, a betegség és a halál elkerülhetetlen ténye, valamint az aszkéta békés nyugalma – mélyen megrázta őt. Rádöbbent, hogy a világi gazdagság és a pillanatnyi örömök csak múló illúziók, amelyek mögött ott rejtőzik a dukkha, a szenvedés. E felismerés hatására elhagyta fényűző életét, hogy megtalálja a szenvedéstől való megszabadulás útját.
Évekig tartó aszkéta gyakorlatok után, amelyek kimerítették, de nem hozták el a keresett megvilágosodást, Sziddhártha felismerte a „középút” fontosságát. Egy fügefa alatt (a később Bodhi-fa néven ismertté vált fa alatt) elhatározta, hogy addig nem mozdul, amíg el nem éri a teljes megértést. Ekkor érte el a megvilágosodást, és vált belőle Buddha, ami „felébredettet” jelent. Ez a felébredés nem egy isteni kinyilatkoztatás volt, hanem a valóság természetének tiszta, közvetlen belátása.
A Buddha tanítása nem hiten alapul, hanem tapasztalaton. Az út célja nem a dogmák elfogadása, hanem a valóság saját bőrünkön való megtapasztalása.
A dharma: A kozmikus rend és a tanítás
A buddhizmusban a dharma fogalma központi jelentőségű, de többféle jelentéssel bír. Alapvetően jelenti a kozmikus törvényt, a dolgok természetét, vagyis azt, ahogyan a valóság működik. Másodsorban jelenti magát a Buddha által felfedezett és tanított utat, a megszabadulás tanítását.
A dharma megértése elengedhetetlen a belső béke eléréséhez, mert segít tisztán látni, hogy a szenvedés nem büntetés, hanem a tudatlanság és a valóság félreértésének természetes következménye. A dharma a karma törvényét is magában foglalja, amely a tettek és azok következményeinek univerzális elve.
A karma törvénye: Ok és okozat
Sokan tévesen úgy gondolják, a karma egyfajta kozmikus ítélőszék vagy sors. A buddhista értelemben azonban a karma nem más, mint az ok és okozat törvénye, amely a szándékos cselekedetekre vonatkozik. Minden tett, szó és gondolat, amit szándékosan hozunk létre, elindít egy energiát, amelynek valamilyen formában visszahatása lesz.
A karma nem determinizmus. A múltbeli tetteink hatással vannak a jelenünkre, de a jelen pillanatban hozott tudatos döntéseinkkel folyamatosan alakítjuk a jövőnket. A buddhista gyakorló célja nem a jó karma gyűjtése, hanem a tudatos, etikus cselekvés által a szamszára (a születések és halálok körforgása) láncolatának gyengítése.
A szamszára: A körforgás fogságában
A szamszára az a körforgás, amelyben a lények a karma és a tudatlanság (avidjá) által hajtva folyamatosan újjászületnek. Ez a körforgás nem feltétlenül jelent fizikai újjászületést, de utal a tudatállapotok folyamatos változására, ahol újra és újra a vágy, a gyűlölet és a tévelygés uralja az elmét. A szamszára lényege a mulandóság (anicca) és az állandó elégedetlenség.
A buddhizmus szerint a megszabadulás célja, a nirvána, a szamszára köréből való kilépést jelenti. A nirvána nem egy mennyország, hanem a tudat azon állapota, amelyben a szenvedést okozó gyökerek (vágy, ragaszkodás, tévelygés) teljesen kioltódnak. Ez a belső béke tökéletes állapota.
A négy nemes igazság: A buddhista tanítás magja

A Buddha első tanítása, amelyet Szárnáthban adott, a Négy Nemes Igazságról szólt. Ez a négy pont nem vallási dogma, hanem egy diagnosztikai modell, amely az emberi szenvedést kezeli, hasonlóan ahhoz, ahogyan egy orvos diagnosztizál és kezel egy betegséget. Ez a négy igazság a buddhista tanítás sarokköve.
1. A szenvedés igazsága (dukkha)
Az első nemes igazság kimondja, hogy az élet lényegében szenvedés, vagy pontosabban: elégedetlenség, tökéletlenség, állandó feszültség. A dukkha nem csak a fizikai fájdalmat jelenti, hanem a csalódást, a veszteséget, a vágyak kielégítetlenségét is.
A Buddha három fő típusát különböztette meg a szenvedésnek:
- A fájdalom dukkha: A nyilvánvaló fizikai és mentális fájdalom (betegség, gyász, öregség).
- A változás dukkha: Az örömök és boldogságok mulandóságából fakadó szenvedés. Minden elvész, minden megváltozik, amihez ragaszkodunk.
- A feltételes létezés dukkha: A legmélyebb szintű szenvedés, amely abból fakad, hogy a létezésünk feltételekhez kötött, és állandóan változó elemekből áll össze.
Ez az igazság nem pesszimizmus, hanem realizmus. A szenvedés létezésének felismerése az első lépés a megszabadulás felé, hiszen csak azt lehet megoldani, aminek a létezését elismerjük.
2. A szenvedés okának igazsága (szamudaja)
A második nemes igazság azt magyarázza, mi okozza a dukkhát. A szenvedés gyökere nem a külvilágban, hanem bennünk van: ez a ragaszkodás (tanha), a vágyakozás, a sóvárgás.
A ragaszkodás három fő formája létezik, amelyeket „három méregnek” is neveznek:
- Vágyakozás (lóbbha): A kellemes érzésekhez és tapasztalatokhoz való ragaszkodás.
- Gyűlölet/Averzió (dósza): A kellemetlen élmények elkerülésének vágya, az elutasítás.
- Tévképzet/Tudatlanság (móha): A valóság természetének félreértése, elsősorban az állandó, független énbe vetett hit.
Ez a három méreg tart minket a szamszára körforgásában. A szenvedés oka tehát nem a vágy maga, hanem a vágyhoz és a dolgokhoz való görcsös ragaszkodás, amely soha nem tud kielégülni a mulandó világban.
3. A szenvedés megszűnésének igazsága (nirodha)
A harmadik igazság reményt ad: a szenvedés megszüntethető. Ha a szenvedés oka a ragaszkodás, akkor a megszűnés a ragaszkodás teljes kioltásával érhető el. Ez az állapot a nirvána.
A nirvána szó szerint „kioltást” jelent, mint ahogy a lángot kioltják. A kioltásra kerülő dolgok a szenvedés gyökerei: a három méreg. A nirvána elérése nem a semmivé válás, hanem a szenvedéstől és a feltételekhez kötött létezéstől való teljes szabadság. Ez a belső béke legmagasabb foka.
4. Az út a szenvedés megszűnéséhez (magga)
A negyedik nemes igazság a gyakorlati út, amely elvezet a nirvána állapotához. Ez az út a Nemes Nyolcas Ösvény (Ariya Atthangika Magga). Ez az ösvény nem egymás utáni lépések sorozata, hanem nyolc egymást támogató, egyidejűleg fejlesztendő gyakorlati terület.
A buddhizmus lényege egyszerű: ne árts, tégy jót, és tisztítsd meg az elmédet. A Nyolcas Ösvény ennek a tisztításnak a precíz térképe.
A nemes nyolcas ösvény: A gyakorlati út
A Nyolcas Ösvény három fő kategóriába sorolható: bölcsesség (pradnyá), erkölcsi viselkedés (síla) és mentális fegyelem (szamádhi). Ezek a kategóriák mutatják be, hogyan kell a testet, a beszédet és az elmét harmonizálni a megszabadulás érdekében.
I. Bölcsesség (pradnyá)
A bölcsesség a valóság természetének helyes megértését jelenti.
1. Helyes szemlélet (szammá ditthi)
Ez az ösvény első és legfontosabb eleme. A Helyes Szemlélet a Négy Nemes Igazság elfogadását és megértését jelenti. Nem csupán intellektuális elfogadást, hanem a valóság természetének mélyreható belátását. Ez a buddhizmus alapja, amely irányt mutat minden további cselekedetnek.
2. Helyes elhatározás (szammá szankappa)
Ez a szándék tisztaságát jelenti. Magában foglalja a lemondás, a jó szándék és az erőszakmentesség elhatározását. A gondolataink minősége határozza meg tetteink minőségét. A Helyes Elhatározás azt jelenti, hogy tudatosan elfordulunk az ártó szándékoktól (gyűlölet, ártó vágyak) és a jótékony szándékok felé fordulunk.
II. Erkölcsi viselkedés (síla)
Az erkölcsi viselkedés a társas kapcsolatok és a külső cselekedetek tisztaságát biztosítja. A tiszta cselekvés elengedhetetlen a meditáció elmélyítéséhez.
3. Helyes beszéd (szammá vácsá)
A beszéd hatalmas karmikus erővel bír. Ez a lépés négy fő területre összpontosít:
- Tartózkodás a hazugságtól.
- Tartózkodás a rágalmazástól és a viszálykeltéstől.
- Tartózkodás a durva, sértő beszédtől.
- Tartózkodás az üres fecsegéstől, haszontalan beszédtől.
A Helyes Beszéd célja a harmónia teremtése és az igazság szolgálata.
4. Helyes cselekvés (szammá kammanta)
A Helyes Cselekvés a test által végzett cselekedetek etikáját foglalja magában. Alapvetően az öt fogadalom (Pancsa Síla) megtartását jelenti. Ez magában foglalja az élet tiszteletét (tartózkodás az öléstől), a tisztességet (tartózkodás a lopástól) és a szexuális visszaélésektől való tartózkodást.
5. Helyes életmód (szammá ádzsíva)
Ez azt jelenti, hogy olyan foglalkozást választunk, amely nem okoz kárt más élőlényeknek. A Helyes Életmód kizárja a fegyverkereskedelmet, a méregkereskedelmet, az élőlényekkel való kereskedelmet (pl. rabszolgaság), a hús- vagy alkoholkereskedelmet. A lényeg, hogy a megélhetésünk ne járuljon hozzá a dukkha növekedéséhez.
III. Mentális fegyelem (szamádhi)
A mentális fegyelem az elme fejlesztésével és a tudatosság elmélyítésével foglalkozik, ami a belső béke közvetlen eszköze.
6. Helyes erőfeszítés (szammá vájáma)
Ez a tudatosság és az éberség fenntartására irányuló tudatos, állandó munka. Négy fő erőfeszítést foglal magában:
- Megakadályozni a még fel nem merült ártó tudatállapotok megjelenését.
- Elhagyni a már felmerült ártó tudatállapotokat.
- Előidézni a még fel nem merült jótékony tudatállapotokat.
- Fenntartani és fejleszteni a már felmerült jótékony tudatállapotokat.
7. Helyes éberség (szammá szati)
A Helyes Éberség, vagy szati (mindfulness), az egyik leginkább gyakorlati eleme a buddhizmusnak. Ez a pillanatnyi tapasztalatok teljes, ítélkezésmentes tudatosságát jelenti. Az éberség négy alapvető területre irányul:
- A test ébersége (légzés, testtartás, mozgás).
- Az érzések ébersége (kellemes, kellemetlen, semleges).
- A tudatállapotok ébersége (harag, öröm, félelem).
- A jelenségek ébersége (a dharma elemei, az igazságok).
A Helyes Éberség a kulcs ahhoz, hogy ne reagáljunk automatikusan a ragaszkodás és az averzió impulzusaira, hanem tudatosan válaszoljunk.
8. Helyes koncentráció (szammá szamádhi)
A Helyes Koncentráció a tudat egyhegyűvé tételét jelenti, amely a meditáció elmélyült állapotaihoz vezet (dhjána). Ez az állapot stabilizálja az elmét, és előkészíti a belátás (vipasszaná) megszületését. A koncentráció nem cél önmagában, hanem egy szükséges eszköz a valóság mélyebb megértéséhez.
| Kategória | Ösvény elem | Cél |
|---|---|---|
| Bölcsesség (Pradnyá) | Helyes szemlélet | A Négy Nemes Igazság megértése. |
| Bölcsesség (Pradnyá) | Helyes elhatározás | Tisztességes és együttérző szándék. |
| Erkölcs (Síla) | Helyes beszéd | Igaz, békés, hasznos kommunikáció. |
| Erkölcs (Síla) | Helyes cselekvés | Erőszakmentes és etikus viselkedés. |
| Erkölcs (Síla) | Helyes életmód | Nem ártó megélhetés. |
| Fegyelem (Szamádhi) | Helyes erőfeszítés | A tudat jótékony energiáinak fejlesztése. |
| Fegyelem (Szamádhi) | Helyes éberség | Tudatos jelenlét a pillanatban. |
| Fegyelem (Szamádhi) | Helyes koncentráció | A tudat egyhegyűvé tétele. |
A meditáció szerepe: A tudat megszelídítése
A Nyolcas Ösvény harmadik része, a mentális fegyelem, közvetlenül a meditáció gyakorlásában nyilvánul meg. A buddhista meditáció célja nem a relaxáció, bár az kellemes mellékhatása lehet, hanem az elme megtisztítása és a valóság természetének közvetlen belátása. A meditáció a kulcs a belső béke eléréséhez.
Két fő típusa van a buddhista meditációnak:
- Szamatha (Nyugalom meditáció): Célja a figyelem egy pontra való rögzítése, az elme lecsendesítése és a koncentráció fejlesztése. Gyakran a légzés figyelésével (ánápánaszati) gyakorolják.
- Vipasszaná (Belátás meditáció): Célja a valóság természetének mély megértése, különösen a mulandóság (anicca), a szenvedés (dukkha) és az éntelenség (anatta) hármas jellemzőjének belátása által.
A kezdők számára a légzésmeditáció az ideális kiindulópont. Üljünk kényelmesen, egyenes háttal, és egyszerűen figyeljük a levegő be- és kiáramlását. Amikor az elme elkalandozik (és el fog kalandozni), ítélkezés nélkül, gyengéden hozzuk vissza a figyelmet a légzéshez.
Gyakorlati tanácsok a meditációhoz kezdőknek
A rendszeresség sokkal fontosabb, mint a hosszúság. Kezdjük napi 10-15 perccel, lehetőleg minden nap ugyanabban az időben. Keressünk egy csendes helyet, ahol nem zavarnak. Használjunk egy kényelmes párnát, hogy a testünk stabil és éber maradjon.
Ne keressünk különleges élményeket vagy misztikus állapotokat. A meditáció célja a tudatosság fejlesztése, nem az elmenekülés. A legfontosabb tapasztalat az, amikor felismerjük, milyen mértékben uralják elménket a gondolatok és az érzelmek. Ez a felismerés a megvilágosodás felé vezető út első lépése.
Anicca és anatta: A mulandóság és az éntelenség
A buddhista filozófia két legnehezebben elfogadható, de legfontosabb tanítása az Anicca (mulandóság) és az Anatta (éntelenség). E két belátás hiánya tart minket a szamszárában.
A mulandóság (anicca)
Minden, ami feltételekhez kötötten jön létre, mulandó. Ez vonatkozik a fizikai tárgyakra, az érzelmekre, a gondolatokra, sőt, még a világegyetemre is. A szenvedés abból fakad, hogy ragaszkodunk ahhoz, ami szükségszerűen meg fog változni és el fog múlni.
Amikor a mulandóságot mélyen belátjuk, megszűnik az állandóság illúziója. Ez felszabadít minket a görcsös birtoklás és ragaszkodás alól. A meditáció során a jelenségek állandó áramlásának megfigyelése segít megérteni ezt az alapvető törvényt.
Az éntelenség (anatta)
Az Anatta tanítása szerint nincs állandó, változatlan, független lélek vagy „én” (átman). Azt a hitet, hogy létezik egy szilárd, magányos entitás a testünkben, a buddhizmus illúziónak tekinti.
Az „én” érzése valójában az öt halmaz (szkandha) ideiglenes összekapcsolódásából adódik:
- Forma (rúpa): A fizikai test.
- Érzés (védaná): Kellemes, kellemetlen, semleges érzetek.
- Észlelés (szannyá): Felismerés, címkézés.
- Képződmények (szankhára): Akarati tényezők, karmikus impulzusok.
- Tudatosság (vinyána): A tárgyak tudata.
Ezek a halmazok folyamatosan változnak, mint egy folyó. Nincs semmi bennük, ami állandóan „én” lenne. Az éntelenség belátása nem a létezés tagadása, hanem a téves azonosítás megszüntetése, ami a legnagyobb forrása a dukkha-nak.
„Ahol ragaszkodás van, ott szenvedés van. Ahol nincs ragaszkodás, ott nincs szenvedés.”
Az együttérzés és a szerető kedvesség fejlesztése

A buddhista út nem csak a belső megértésről szól, hanem az aktív, jótékony cselekvésről is. A belső béke és a megvilágosodás elérése elválaszthatatlan az együttérzés (karuná) és a szerető kedvesség (métta) fejlesztésétől.
A métta meditáció célja, hogy feltétel nélküli szeretetet és jóakaratot sugározzunk először önmagunk, majd szeretteink, végül pedig minden érző lény felé, beleértve azokat is, akikkel nehéz kapcsolatban állunk. Ez a gyakorlat lebontja az elszigeteltség és a gyűlölet falait.
Az együttérzés (karuná) az a vágy, hogy enyhítsük mások szenvedését. Ez nem szimpla sajnálat, hanem aktív cselekvésre ösztönző szándék. A buddhista etika szerint nem lehetünk igazán boldogok, amíg mások szenvednek, hiszen a lények sorsa elválaszthatatlanul összefonódik.
A buddhista irányzatok áttekintése kezdőknek
Bár a Buddha tanítása alapvetően egységes (a Dharma), az idők során különböző kulturális és földrajzi területeken eltérő hagyományok és irányzatok alakultak ki. Kezdőként érdemes tudni a legfontosabb különbségeket, de fontos emlékezni, hogy mindegyik irányzat a Négy Nemes Igazságon és a Nyolcas Ösvényen alapul.
Theravada buddhizmus: Az idősek tanítása
A Theravada („Az idősek tanítása”) a legrégebbi fennmaradt buddhista iskola, amely főként Délkelet-Ázsiában (Srí Lanka, Thaiföld, Mianmar, Kambodzsa) dominál. Ez az irányzat a legközelebb áll az eredeti páli kánonhoz (Tripitaka).
A Theravada hangsúlyozza az egyéni megszabadulást, az arhat ideálját, aki eléri a nirvánát. A meditációs gyakorlatok, különösen a vipasszaná, rendkívül fontosak. A hangsúly az erkölcsi viselkedésen és a szerzetesi közösség (szangha) fegyelmén van.
Mahayana buddhizmus: A nagy jármű
A Mahayana („Nagy Jármű”) Kínában, Koreában, Japánban és Tibetben terjedt el. A Mahayana tanításai szerint a megszabadulás minden érző lény számára elérhető. A fő ideál a bódhiszattva, aki eléri a megvilágosodást, de elhalasztja a nirvánába való belépést, hogy segítsen minden más lénynek a megszabadulásban.
Ez az irányzat hangsúlyozza az együttérzést (karuná) és az üresség (súnyatá) filozófiai koncepcióját. Ide tartozik a Zen (Kína: Csan), a Tiszta Föld és a tibeti buddhizmus (Vajrayana) is.
Vajrayana buddhizmus: A gyémánt jármű
Gyakran a Mahayana aliskolájának tekintik, főként Tibetben és a Himalája régióban gyakorolják. A Vajrayana a tantrikus módszereket alkalmazza, mint például a vizualizációkat, a mandalákat és a mantrákat, hogy rendkívül gyorsan érje el a megvilágosodást. A tibeti buddhizmus gazdag rituális rendszerrel és mély filozófiai hagyományokkal rendelkezik.
A buddhizmus a mindennapokban: Éberség és etika
A belső béke elérése nem igényel kolostori visszavonulást. A buddhizmus lényege a tudatosság bevitele a mindennapi életbe. A munkahelyen, a családi kapcsolatokban, a közlekedésben – mindenhol gyakorolhatjuk a dharmát.
Az öt fogadalom (pancsa síla)
Ezek az alapvető etikai iránymutatások, amelyeket minden buddhista gyakorló betart. Ezek a fogadalmak nem parancsolatok, hanem ígéretek, amelyeket önként teszünk, hogy elkerüljük a szenvedést okozó cselekedeteket.
- Tartózkodás az élet elvételétől.
- Tartózkodás attól, hogy elvegyük azt, amit nem adtak.
- Tartózkodás a helytelen szexuális magatartástól.
- Tartózkodás a helytelen beszédtől (hazugság, rágalmazás).
- Tartózkodás az elmét elhomályosító szerek (alkohol, drogok) használatától.
Ez az öt fogadalom biztosítja a szükséges erkölcsi alapot, amely nélkül a meditáció és a bölcsesség fejlesztése nem lehetséges. A tiszta etika tiszta tudatot eredményez.
A tudatosság gyakorlása a hétköznapokban
A formális meditáció mellett a szati (éberség) gyakorlása a legfontosabb eszköz a mindennapi életben. Ez azt jelenti, hogy teljes figyelmet szentelünk annak, amit éppen csinálunk.
Például, amikor eszünk, ne telefonáljunk vagy tévézzünk. Csak együnk, és figyeljük az ízeket, az illatokat, a rágás érzését. Amikor sétálunk, érezzük a talaj érintését a talpunk alatt. Ez a teljes jelenlét megszünteti a gondolatok és a vágyak uralmát.
A tudatosság segít abban is, hogy felismerjük az érzelmeinket, mielőtt azok elragadnának minket. Amikor harag támad, ahelyett, hogy azonnal reagálnánk, tudatosítjuk: „Harag merült fel bennem.” Ez a távolságtartás adja a lehetőséget a Helyes Cselekvés megválasztására.
A megvilágosodás természete: Nirvána
A megvilágosodás, vagy nirvána, a buddhista út végső célja. Amikor a kezdők először hallanak erről a fogalomról, gyakran valamilyen misztikus, transzcendens állapotot képzelnek el. A buddhizmus azonban nagyon pragmatikusan közelíti meg a nirvánát.
A nirvána nem egy hely, ahová eljutunk, hanem egy állapot, amelyet megvalósítunk a szenvedést okozó tényezők kioltásával. A nirvána a tudat teljes szabadsága a három méregtől (vágy, gyűlölet, tévelygés).
A Buddha tanítása szerint a nirvána két fő formája létezik:
- Szópa-diszésza-nirvána: A nirvána elérése életünk során, miközben a fizikai test még létezik. Az arhat vagy bódhiszattva tudata már mentes a szenvedéstől, de a test és a karmikus maradványok még megvannak.
- Anupádisésza-nirvána (Parinirvána): A végső nirvána, amely a fizikai test halála után következik be. Ekkor a létezés feltételei teljesen megszűnnek, és a lény kilép a szamszára köréből.
A megvilágosodás egy fokozatos folyamat, amely a bölcsesség, az etika és a koncentráció folyamatos fejlesztésével érhető el. A belső béke minden apró pillanata, amit a tudatosság által megélünk, egy kis lépés a teljes megszabadulás felé.
Összefüggések és a középút

A buddhizmus nem az önkínzó aszkézis, sem a világi hedonizmus útját hirdeti, hanem a középút (Maddzsimá Patipadá) elvét. Ez az elv elkerüli a szélsőségeket, és a megvilágosodás felé vezető legpraktikusabb és leghatékonyabb módszert kínálja. A Nyolcas Ösvény maga a középút.
A buddhista gyakorlás során a legfontosabb a kitartás és a helyes hozzáállás. Nem szabad elkeseredni a kudarcok láttán. A meditáció során felmerülő nehézségek, a düh és a zavarodottság nem kudarcok, hanem tanító pillanatok, amelyek lehetőséget adnak a valóság természetének megfigyelésére.
A buddhizmus egy meghívás arra, hogy saját tapasztalataink révén vizsgáljuk meg a valóságot. A Buddha nem kért vak hitet, hanem arra bátorított: „Ne higgy nekem, csak azért, mert Buddha vagyok. Vizsgálj meg mindent, mint ahogy az aranyműves vizsgálja az aranyat.” Ez a szellemiség teszi a buddhizmust időtálló és szakmailag hiteles úttá a belső szabadság felé.
A gyakorlás kezdetén a legfontosabb a három menedékvétel: menedéket veszünk a Buddhában (az ébredés lehetőségében), a Dharmában (a tanításban, az úton) és a Szanghában (a gyakorlók közösségében). Ez a három menedék adja meg az erőt és az irányt a belső béke és megvilágosodás felé vezető hosszú, de felszabadító úton.