A levegő, ez a láthatatlan, mégis mindent átható elem, az élet lehelete és a kozmikus mozgás örök szimbóluma. Ahogy a szél suttog a fák között, vagy ahogy viharrá erősödik a tenger felett, az emberiség mindig is isteni, személyesített erőt látott benne. A szél Istenének tisztelete nem csupán a természeti jelenségek magyarázatát szolgálta, hanem a változás, az utazás és a szellem szabadságának mélyebb megértését is. Ez az éteri hatalom minden kultúrában más és más arcot öltött, de lényegi szerepe – a rend és a káosz közötti határ őrzése – állandó maradt.
A szél a kommunikáció, az információáramlás és a gyorsaság archetípusa. Mivel láthatatlan, de érezhető, tökéletesen alkalmas arra, hogy az ember és az isteni világ közötti kapcsolatot szimbolizálja. A szélistenek legendái a legősibb korokból származnak, amikor az ember még közvetlenül függött az időjárás kegyétől, és a légáramlatok befolyásolták a vadászatot, a mezőgazdaságot és a tengeri utazásokat.
A szél mint az ősi teremtés lehelete
A legrégebbi mítoszok szerint a szél a teremtés első mozdulata volt, a primordiális káosz fölött lebegő isteni lélegzet. Ez az erő nem egyszerűen meteorológiai jelenség, hanem a kozmikus energia áramlása, amely megkülönbözteti az élettel telit az élettelentől. Gondoljunk csak a héber hagyomány ruach fogalmára, amely egyszerre jelent szelet, lélegzetet és szellemet, kiemelve a levegő és a spirituális élet elválaszthatatlan kapcsolatát. Hasonlóképpen, a hindu prána, vagy a görög pneuma is ezt a lélegzet–lélek azonosságot tükrözi.
A szélistenek gyakran kettős szerepet töltöttek be: egyszerre voltak pusztítók és teremtők. Egyrészt ők hozták a pusztító viharokat, a szárazságot feloldó esőket, másrészt ők tették lehetővé a hajózást, a magvak szétterjedését és a tiszta légzés lehetőségét. Ez a dualitás tükrözi az emberi élet örök ciklusait, ahol a pusztulás mindig új kezdetet rejt. Az a képesség, hogy az életet adó lágy fuvallatból pillanatok alatt pusztító orkánná válhat, az isteni hatalom félelmetes, de elkerülhetetlen aspektusát mutatja be.
Aiolosz és az anemoi: a görög szélirányítók
A nyugati ezoterikus hagyományban a legmeghatározóbbak a görög és római panteonhoz kapcsolódó alakok. A szél fő irányítója Aiolosz volt, akit az istenek a lebegő Aiolia szigetén állítottak a szelek urává. Aiolosz nem volt a legősibb mítoszok szerint isteni származású, hanem a halandó királyok nemzedékéből származott, akinek Zeusz adta meg a hatalmat. Ez a tény egyedülállóvá teszi őt, hiszen a szél irányításának képessége egyfajta felhatalmazás, nem pedig örökölt jog.
Aiolosz tartotta egy bőrzsákban a négy fő szelet, az Anemoi néven ismert isteni testvéreket. Ezt a négy szelet nem csak az égtájakhoz, hanem az évszakokhoz, az elemekhez és az emberi temperamentumokhoz is hozzárendelték, ami rendkívül fontos a reneszánsz kori okkultizmusban és a modern elemi mágiában. A négy szél négy alapvető minőséget képvisel, melyek nélkülözhetetlenek a kozmikus egyensúly fenntartásához.
A négy anemoi nem csupán irányt jelöl, hanem négy alapvető energiát, melyek a kozmikus egyensúlyt fenntartják, és az éterikus síkon keresztül hatnak a földi valóságra.
Boreasz: az északi szél fagyos ereje
Boreasz a legvadabb, legfélelmetesebb testvér volt. Ő képviselte a jeges, északi szelet, amely magával hozza a telet és a fagyos pusztítást. Görögországban a viharok és a hideg ereje miatt tisztelték, gyakran ábrázolták szárnyas, szakállas, erős férfiként, aki tengeri kagylókat visel. Mítosza szerint elrabolta Óreithüia athéni hercegnőt, akit feleségül vett, és akitől a Bóreádész nevű szárnyas hősök születtek.
Ezoterikus szempontból Boreasz az akarat és a kitartás szimbóluma. A vele való munka a nehézségek leküzdését, a fegyelem erősítését és a fizikai síkon történő hirtelen, erős változásokat segítheti elő. Kapcsolódik a szaturnuszi energiákhoz, a struktúrához és a tél mély meditációs állapotához. Az északi szél a legkevésbé barátságos, de energiája a tiszta, fókuszált erő megtestesülése.
Zephürosz: a nyugati szél lágy suttogása
Éles kontrasztban állt Boreasszal Zephürosz, a nyugati szél, a tavasz hírnöke, a legkedvesebb szélisten. Ő volt az, aki a virágokat kibontotta, és a termékenységet hozta. Zephürosz gyakran kapcsolódik Flora (Chloris) nimfához, akit elrabolt és feleségül vett, jelképezve a szél és a növényi élet közötti szoros, termékeny kapcsolatot. A nyugati szél hozta el a bőséget és a megújulást.
A spiritualitásban Zephürosz a gyógyítás, a finom mozgás és az inspiráció energiáit képviseli. Ő az a szél, amely elhozza a friss gondolatokat és segít a szellemi tisztaság elérésében. A nyugat, mint az alkony és a víz elemének iránya, Zephüroszt a belső utazások és az érzelmi megújulás mesterévé teszi.
Nótosz és Eurusz: a déli és keleti energiák
Nótosz a déli szél volt, akit a nyár végi hőséggel és a viharokkal azonosítottak, amelyek gyakran hoztak esőt és áradást. A déli szél a szenvedély, a hirtelen érzelmi fellángolás és a természet erőteljes, néha túlcsorduló energiáinak szimbóluma.
Eurusz, a keleti szél, a legkevésbé ismert és leginkább kiszámíthatatlan volt. A keleti szél a hirtelen változásokat, a sors fordulatait és az őszi elmúlást jelképezte. A mágiában Eurusz energiáit a transzformáció és a gyors átrendeződés szükségessége esetén hívták segítségül. A keleti égtáj a napfelkelte és a kezdetek irányát jelöli, de Eurusz esetében ez a kezdet gyakran a már meglévő rend felborításával jár.
A négy fő szél és azok szimbolikája a görög elemi mágiában:
| Név | Égtáj | Jellemző | Ezoterikus Kapcsolat |
|---|---|---|---|
| Boreasz | Észak | Hideg, viharos, tél | Akarat, fegyelem, pusztító tisztítás |
| Nótosz | Dél | Meleg, esős, nyár vége | Bőség, esőmágia, érzelmi viharok |
| Eurusz | Kelet | Langyos, száraz, ősz | Változás, sors, a múlt elengedése |
| Zephürosz | Nyugat | Enyhe, termékeny, tavasz | Gyógyítás, inspiráció, új kezdetek |
Su és Enlil: a levegő hatalma az ősi Közel-Keleten
Az ókori Egyiptomban a levegő istene Su volt, aki az űr, a szárazföld és az ég közötti teret képviselte. Su egyike volt a teremtés első isteneinek, a levegő és a fény szimbóluma. Gyakran ábrázolták tollal a fején, amely a könnyedséget és a tisztaságot jelképezte. Su tartotta el az égboltot (Nut) a földtől (Geb), megakadályozva ezzel a káoszt.
A levegő Su által történő szétválasztása egy alapvető kozmikus rend megteremtését jelentette. Ha Su ereje gyengült volna, az ég és a föld újra összeolvadt volna, véget vetve az emberi világnak. Su tehát nem pusztán a szeleket irányította, hanem a tér és az idő megteremtésének alapvető feltételét biztosította, lehetővé téve a létezést a fizikai síkon.
Mezopotámiában, a sumér és akkád mitológiában a levegő urát Enlil néven ismerték, akinek kultusza Nippurban összpontosult. Enlil, nevének jelentése: „a szél ura,” a legfontosabb istenek közé tartozott, a természeti erők és a sors irányítója volt. Hatalma meghaladta a többi istenét, mivel ő volt az, aki a föld és az ég között elhelyezkedő Lilt, a levegő terét uralta.
Enlil hatalma nem csupán a szelekben nyilvánult meg, hanem a parancsszóban is. Ő adta a királyoknak a jogot az uralkodásra, és az ő lehelete volt az, ami életet lehelt a teremtésbe.
Enlil gyakran kapcsolódott a viharokhoz és az áradásokhoz, megmutatva a levegő elem pusztító, de elengedhetetlen oldalát is. Az ő történetei a természet tiszteletére és a ciklikus megújulásra tanítanak. A mezopotámiaiak számára a szél Istenének jóindulata volt a kulcsa a termékeny földnek és az elkerült katasztrófáknak.
Vayu és Fujin: a keleti szélistenek dinamikus tánca

Indiában a szél istene Vayu, az élő levegő megtestesítője. Vayu az egyik legősibb védikus isten, a Prána, az életenergia forrása. A hindu kozmológiában Vayu nem csak a külső szelet irányítja, hanem az emberi testen belüli légzést, az öt pránavayu-t is. Ő az, aki mozgásban tartja a testet, az emésztést és a gondolkodást.
Vayu az erő, a sebesség és a tisztaság szimbóluma. A jógikus és ájurvédikus gyakorlatokban a Vayu energia kiegyensúlyozása kulcsfontosságú az egészség és a spirituális fejlődés szempontjából. Ha Vayu kiegyensúlyozatlan, az szorongáshoz, idegességhez és fizikai betegségekhez vezet. A levegő elemet a anahatának, a szívcsakrának feleltetik meg, amely az érzelmek és a kapcsolatok központja.
Japánban a szél félelmetes és tiszteletreméltó alakja Fujin. Fujin, a mennydörgés istenének, Raijinnek a kísérője, hatalmas, démoni megjelenésű figura, aki egy hatalmas zsákot tart a vállán, melyben a szeleket tárolja. Fujin a változás hirtelen erejét és a természeti katasztrófákat képviseli, de tisztelete a termények védelmét is szolgálta.
A japán hagyományban Fujin kulcsfontosságú szerepet játszott az ország védelmében. A mongol inváziók idején a japánok úgy hitték, hogy Fujin és Raijin küldték a kamikazét (isteni szelet), amely elpusztította az ellenséges flottát. Ez a hit megerősítette Fujin státuszát mint a nemzeti védelem és a kiszámíthatatlan, de szükséges erő istene.
Ehécatl-Quetzalcoatl: a tollas kígyó lélegzete
A prekolumbián kultúrákban a szél istene rendkívül komplex és szervesen kapcsolódott az élethez és a teremtéshez. A mezoamerikai mitológiában Quetzalcoatl, a Tollas Kígyó, gyakran megjelenik Ehécatl, a szélisten aspektusában.
Ehécatl a levegő, a mozgás és a kezdetek istene volt. Ő söpörte el az utat az esőisten, Tlaloc előtt, és ő volt az, aki életet lehelt a negyedik teremtés (a negyedik nap) utáni emberiség csontjaiba. Ez a szél nem pusztító, hanem életet adó, teremtő energia. Ehécatl indította el a nap mozgását is, biztosítva ezzel a nappal és az éjszaka ciklusát.
Ehécatl templomai gyakran kerek formájúak voltak, hogy a szél könnyedén áramolhasson körülöttük, tükrözve a szél természetét: a mozgás nélküli pontatlanságot, a folyamatos áramlást és a szellemi utazást. A szél körkörös mozgása az örök ciklusok és az idő folytonosságának szimbóluma volt.
A Tollas Kígyó mint a szél ura a szellem és az anyag tökéletes egységét szimbolizálja, ahol a kígyó a földi tudást, a tollak pedig a szellemi emelkedést jelentik.
Ehécatl-Quetzalcoatl összetett szerepe mutatja, hogy a levegő elem mennyire központi volt a mezoamerikai gondolkodásban: a szél nem csak az időjárást hozta, hanem a civilizáció alapjait, a tudást és az emberi életet is.
A szél mágikus irányítása a kelta és északi hagyományokban
Az északi mitológiában a szél és a viharok felett gyakran Odin, a legfőbb isten uralkodott, akit a harag és a hirtelen mozgás isteneinek is tekintettek (Woden/Wodanaz). A Vaddisznóvadászat (Wild Hunt) jelensége, ahol a szellem seregek viharos éjszakákon vágtatnak át az égen, egyértelműen a szél és a pusztító elemi erők szoros kapcsolatát mutatja. Odin, mint a lélegzet és a szellem istene, közvetlenül kapcsolódott a levegő eleméhez.
A kelta hagyományban a szél nem egyetlen istenséghez kapcsolódott, hanem inkább a természeti szellemek és a druidák mágikus erejéhez. A druidákról úgy hitték, hogy képesek a szelek irányítására, különösen a tengeri utazások során, vagy az ellenség megtévesztésére. A szelek a kelta hiedelmekben a tudás és a hírnökök útjai voltak, amelyek a Föld és a Túlvilág között szállították az üzeneteket.
A tengeri kelta törzsek különösen tisztelték a szelek hatalmát. A szél mágikus megidézése, vagy elűzése, a hajósok túlélésének alapvető feltétele volt. A szél isteneinek vagy szellemeinek felajánlott áldozatok gyakran a tengerbe dobott tárgyak voltak, amelyek a hullámok mozgásával a levegő és a víz elem szövetségét jelképezték.
A magyar szélkirály és szélanya: a légáramlatok népi hiedelmei
A magyar népi hitvilágban a szélnek rendkívül erős, gyakran személyesített ereje volt. Bár a hivatalos pogány panteonról kevés írott emlék maradt fenn, a népmesék és hiedelmek gazdag tárháza megőrizte a levegő urainak alakjait. Ezek az alakok szorosan kapcsolódtak a szláv és finnugor mitológia elemi szellemeihez.
A Szélkirály vagy Szélapó a viharok ura, egy hatalmas, szakállas figura, aki gyakran egy barlangban vagy a világ tetején, egy fán lakik. Ő tartja fogságban a szeleket, és csak akkor engedi ki őket, ha az emberek valamilyen módon megsértették a természet rendjét. Ez a figura a sors és a büntetés eszméjét hordozza, és a vele való találkozás mindig próbát jelent.
A Szélanya alakja ezzel szemben sokkal lágyabb, gyakran az északi széllel azonosítják, de inkább a láthatatlan, áramló energiát képviseli, amely a termékenységet és a változást hozza. A Szélanya a suttogás, a finom hangok és a rejtett üzenetek hordozója. A széllel kapcsolatos rituálék gyakran a termés védelmét szolgálták, a széljárás előrejelzése pedig létfontosságú volt a mezőgazdasági közösségek számára.
A magyar hiedelmekben a szelek gyakran boszorkányok vagy gonosz szellemek tevékenységének eredményei is voltak. A széltörés, a hirtelen vihar a boszorkányok táncát jelezte, ami ellen mágikus védekezéssel próbáltak fellépni. A szél ellen alkalmazott védekező mágia gyakran a levegő elemet kötötte meg, például csomók vagy szalagok segítségével.
Az akasha és az éterikus levegő: a szél metafizikája

Az ezoterikus hagyományban a levegő elem nem csak a fizikai légmozgást jelenti, hanem a negyedik elemet, az étert vagy akashát is. A levegő a szellemi síkhoz, a gondolatokhoz, az intellektushoz és a kommunikációhoz kapcsolódik. A levegő elem urai a gondolati formák, az ideák és a tiszta logika birodalmában uralkodnak.
A szélistenek tisztelete a modern mágiában a mentális tisztaság elérését, a kommunikációs akadályok feloldását és a gyors változások előidézését célozza. A levegő az a médium, amelyen keresztül a varázslatok és a gondolatok áramlanak. Ha egy mágus a levegő elemmel dolgozik, a szándékát a leggyorsabb és legszélesebb körben terjedő közegbe küldi.
A szél mint a lélek lehelete
A levegő és a lélek kapcsolata univerzális. A latin spiritus szó is eredetileg lélegzetet jelent. Amikor egy szélistenről beszélünk, valójában a kozmikus lélegzet irányítóját tiszteljük, azt az erőt, amely belénk leheli az életet, és amely elhagyja testünket a halál pillanatában. Ez a felfogás a szél Istenét a kezdet és a vég urává teszi.
A szél meditációja során a légzésre koncentrálunk, amely közvetlen kapcsolatot teremt a belső és a külső levegőáramlással. Ez a gyakorlat segít a valóság illúzióinak eloszlatásában, akárcsak a szél, amely elűzi a ködöt. A szél hangjának hallgatása mély meditatív állapotot idézhet elő, ami megnyitja a csatornákat a spirituális üzenetek felé.
Asztrológia és a levegő jegyek: a szellemi sík uralma
Az asztrológiában a levegő elem három jegyet ural: az Ikreket, a Mérleget és a Vízöntőt. Ezek a jegyek a gondolkodás, a kapcsolatok és az eszmék területét képviselik. A levegő jegyek az objektív észlelés, az intellektuális kíváncsiság és a társadalmi interakciók mesterei.
* Ikrek: A kommunikáció, a hírnök szerepét töltik be, tükrözve a szél gyorsaságát és változékonyságát. Kapcsolódnak Hermész/Merkúr energiájához, a gondolatok gyors cseréjéhez.
* Mérleg: A harmónia, az egyensúly és a döntéshozatal jegye, tükrözve a szél azon képességét, hogy kiegyenlítse a hőmérsékleti és nyomáskülönbségeket. Ők keresik az ideális egyensúlyt.
* Vízöntő: Az innováció, a kollektív tudat és a hirtelen változás szimbóluma, amely a szélistenek forradalmi erejét mutatja. A Vízöntő a jövő szeleit hívja el.
A levegő jegyek uralma alatt születettek gyakran rendelkeznek a szél Istenének képességeivel: gyorsan gondolkodnak, könnyen alkalmazkodnak, és nagyszerűen közvetítik az információt. Az ő útjuk a szellemi szabadság elérésén keresztül vezet.
Szélrituálék és elemi mágia
A szelek isteneihez való fohászkodás vagy a velük való munka az elemi mágia egyik legősibb formája. Ez a gyakorlat magában foglalja a négy égtáj felé fordulást és a megfelelő Anemoi megidézését a kívánt hatás elérése érdekében. A szélmágia a szándék felerősítésére és elküldésére szolgál.
Ha például új kezdetre, inspirációra van szükségünk, Zephürosz (Nyugat) energiáit hívjuk be. Ha viszont a megtisztulásra és a régi minták elpusztítására vágyunk, Boreasz (Észak) erejét kell megidézni, hogy a hideg, tiszta energia eltávolítsa a stagnálást. A szélmágia sosem lassú; mindig azonnali, gyors reakciót vár.
Egy egyszerű szélrituálé magában foglalhatja az áldozat bemutatását (például füstölő, tollak, levelek) a levegőbe, miközben a kívánságot vagy szándékot a szél szárnyán küldjük el az univerzumba. Ez a technika a szó erejét használja, amelyet a szél, mint hordozó juttat el a céljához. A szélmágia hatékonysága a szándék tisztaságától függ.
A szélistenek mint a sors és a változás hírnökei
A szelek ereje mindig is a sors kiszámíthatatlan természetét jelképezte. Ahogy a szél hirtelen irányt változtat, úgy változhat az emberi élet is egyik pillanatról a másikra. Ebből a szempontból a szélistenek nem csupán a természeti jelenségek irányítói, hanem a karma és a dharma kozmikus törvényeinek végrehajtói is.
A mítoszokban gyakran találkozunk azzal a motívummal, hogy a szélistenek emberi formát öltenek, hogy próbára tegyék a halandókat. Ez a próbatétel gyakran arra kényszeríti az embert, hogy elhagyja a megszokott utat, és szembenézzen a változás elkerülhetetlenségével. A szél a mozdulatlan állóvizet felkavaró erő, amely megakadályozza a stagnálást a fizikai és a spirituális síkon egyaránt.
A szélistenekhez fűződő legendák arra emlékeztetnek, hogy az élet nem statikus, hanem folyamatosan áramló és mozgásban lévő energia. Ez az áramlás a szabadság alapvető princípiuma. Azok, akik félnek a változástól, gyakran keresik a szél Istenének jóindulatát, hogy a változás ne pusztító vihar, hanem enyhe fuvallat formájában érkezzen.
A szél mint az isteni kommunikáció eszköze
Mivel a levegő a gondolatok és a hangok közvetítője, a szélistenek gyakran töltötték be az isteni hírnökök szerepét. A kinyilatkoztatások, a próféciák és az isteni üzenetek gyakran viharos szelek vagy finom suttogások formájában érkeztek meg az emberekhez. A görög Hermész, a római Merkúr, akik az üzenetek hordozói, szorosan kapcsolódnak a levegő és a mozgás energiájához.
A sámánisztikus hagyományokban a szél a lélekutazás elengedhetetlen része. A sámán a szél segítségével emelkedik fel a felső világokba, és tér vissza a fizikai síkra. A szél hangja, a zúgás vagy a fuvallat, a szellemekkel való kommunikáció aktív csatornája. A szél suttogása az ősök hangját hordozza, a vihar pedig a kollektív tudattalan kirobbanását jelenti.
További kultúrák rejtett széluralkodói
A világ minden pontján találhatunk istenségeket, akik a légáramlatok komplex hatalmát képviselik, bizonyítva a levegő elem univerzális fontosságát.
Marutok (Hinduizmus)
Vayu fiai, a Marutok, a viharistenek csoportja. Ők a dörgést, a villámlást és a szelet irányítják. A Marutok a hősies, de néha félelmetes harcosok aspektusát képviselik, akik Indra, a mennydörgés istene kíséretében jelennek meg. A velük való munka a kollektív erő és a célzott, intenzív energia felszabadítására irányul. A Marutok a pusztítás és az újjáépítés erejét is magukban hordozzák.
Tāwhirimātea (Maori)
Bár nem közvetlen szélistenek, a maori teremtésmítoszban az ég atyja (Ranginui) és a föld anyja (Papatūānuku) szétválasztása az, ami teret és levegőt teremtett. Tāwhirimātea, a viharok istene, a szülők szétválasztása utáni haragjában keletkezett, és ő uralja a viharokat, a szeleket és a felhőket. Ez a mítosz hangsúlyozza, hogy a szél a kozmikus konfliktus és a szétválasztás eredménye, amely a fizikai világ alapvető feltétele. Tāwhirimātea haragja a mai napig megnyilvánul a Csendes-óceán feletti pusztító viharokban.
Boreas és a hiporbóreusok
A Boreaszhoz kapcsolódó északi mítoszok egy különleges népet is említenek: a hiporbóreusokat (jelentése: Boreaszon túliak), akik egy távoli, ideális földön éltek, ahol az időjárás mindig enyhe volt, és a szél sosem okozott kárt. Ez a legenda az emberi vágyat tükrözi egy olyan helyre, ahol a természet pusztító ereje felett a harmónia és a rend uralkodik. Esoterikus értelemben a hiporbóreusok földje a spirituális tisztaság és a legmagasabb tudatállapot szimbóluma.
A szélistenek megidézése a modern ezoterikus gyakorlatban
A modern elemi mágia a szél Istenének tiszteletét főként a mentális és spirituális síkon használja. A szél energiája a gyors manifesztáció és a gondolatok erejének felerősítésére szolgál. Mivel a levegő a legkevésbé sűrű elem, a vele végzett munka a leggyorsabb eredményeket hozza a mentális projektek terén.
A szélmágia eszközei közé tartoznak a tollak (különösen a madarak tollai, amelyek az ég és a föld közötti hírnökök), a füstölők (a füst a levegőben terjeszti a szándékot), és a hangszerek, mint például a harangok vagy sípok, amelyek hangja a levegőn keresztül rezonál. A szél energiájának behívásához gyakran használnak kék vagy sárga gyertyákat, amelyek a levegő tisztaságát és az intellektust szimbolizálják.
A szélvédelmi mágia célja, hogy elűzze a negatív energiákat, a pletykákat és az ártó gondolatokat. Ahogy a fizikai szél eloszlatja a port, úgy tisztítja meg az éterikus szél a mentális aurát. A szélistenekhez intézett fohász segíthet abban, hogy a kommunikáció tiszta és akadálymentes legyen, elkerülve a félreértéseket és a hazugságokat.
A szél Istenének megértése a saját belső viharaink és csendjeink elfogadásához vezet. Ő az a hatalom, amely emlékeztet minket arra, hogy a lélek mindig szabad, és a változás elkerülhetetlen.
A szélistenek öröksége mélyen gyökerezik az emberi pszichében. Ők képviselik a láthatatlan erőt, amely formálja a tájat és az emberi sorsot. A velük való kapcsolatfelvétel a belső szabadság felé vezető út, ahol a gondolatok áramlása és a szív lélegzete összhangban van a kozmikus szelekkel. A szél mozgása az élet maga, és a szél Istenének tisztelete az élet áramlásának tisztelete.
