A modern ember talán legnagyobb kihívása nem az anyagi biztonság megteremtése, hanem a belső béke és az a fajta mélységes elégedettség megtalálása, amelyet csak a valódi életcél, a hivatás adhat. Útkeresésünk gyakran tele van zsákutcákkal és megtévesztő fényekkel. A szenvedély nem feltétlenül az a lángoló érzés, amit Hollywood sugall; sokkal inkább egy finom, kitartó belső sugallat, amely folyamatosan irányt mutat felénk.
Ahhoz, hogy rátaláljunk erre az útra, nem külső térképekre van szükségünk, hanem belső térképészekké kell válnunk. Ez a folyamat megköveteli a régi hiedelmek lebontását és öt alapvető, sorsfordító felismerés befogadását. Ezek a felismerések nem elméleti tudást kínálnak, hanem gyakorlati eszközöket a lélek legmélyebb rezgésének azonosításához.
Az első sorsfordító felismerés: A külső elvárások illúziója és az autentikus vágy
A szenvedély felkutatásának első és legnehezebb lépése a zajszűrés. Életünk első két-három évtizede gyakran arról szól, hogy megfelelünk a szülői, társadalmi vagy kulturális elvárásoknak. Bár ezek az elvárások kezdetben védelmet és struktúrát nyújtanak, idővel láthatatlan rácsokká válnak, amelyek elválasztanak minket a saját, eredeti hangunktól. A valódi szenvedély megtalálásához először fel kell tennünk a kérdést: Vajon az, amit én akarok, valóban az én vágyam, vagy egy beültetett program eredménye?
A társadalom gyakran a siker külsődleges mércéit – a pénzt, a pozíciót, a státuszt – azonosítja a boldogsággal. Ez az illúzió a „jó élet” fogalmát egy mérhető, összehasonlítható kategóriává redukálja. Sokan csak akkor ébrednek rá erre a megtévesztésre, amikor már elérték a „csúcsot,” de belül ürességet éreznek. Ez az egzisztenciális hiány a lélek kiáltása, amely jelzi, hogy letértünk a saját, egyedi életútunkról.
A szív útja nem a leglogikusabb. Gyakran azokat a területeket részesíti előnyben, amelyeket a „józan ész” haszontalannak vagy túl kockázatosnak ítél. Ahhoz, hogy ezt a belső hangot meghalljuk, el kell kezdenünk tudatosan elkülöníteni a saját gondolatainkat a külső kondicionálástól. Ez a folyamat a radikális önvizsgálat. Milyen tevékenységeket végeznénk, ha a pénz, a hírnév és a mások véleménye teljesen irreleváns lenne?
Az autentikus szenvedély nem egy cél, amit elérünk, hanem egy állapot, amelyben élünk. Ez a folyamatos visszatérés a saját esszenciánkhoz.
A külső nyomás elengedése nem jelenti a felelősség feladását, hanem a felelősségvállalást a saját boldogságunkért. Amikor el merjük engedni a mások által ránk vetített szerepeket – a tökéletes gyerek, a sikeres üzletember, a minta házastárs –, akkor nyílik meg a tér a valódi énünk kibontakozására. Ez a felismerés az első lépés a sorsfeladatunk felé vezető úton.
A belső térkép megrajzolása: A gyermeki öröm ereje
A legtisztább forrás, ahol a valódi vágyaink gyökereznek, a gyerekkor. Mielőtt a társadalom elkezdi formálni a gondolkodásunkat, tisztán megéljük azokat a tevékenységeket, amelyek örömet okoznak, pusztán önmagukért. Emlékezzünk vissza, mi volt az, ami lefoglalt minket órákon át, anélkül, hogy a jutalomra gondoltunk volna. Lehetett az építés, a történetmesélés, a természet megfigyelése, vagy az emberek segítése. Ezek a gyermeki tevékenységek a felnőttkori hivatás magjai.
Sokan felnőttként elvetik ezeket az emlékeket, mondván, hogy azok gyerekesek vagy nem praktikusak. Pedig a szenvedély gyakran a gyermeki játék újrafogalmazása felnőtt kontextusban. A gyermekkori szenvedélyek felé fordulás egyfajta archetipikus visszatérés, amely segít lehámozni a rárakódott rétegeket és megtalálni azt az örök belső központot, amely sosem változik.
Továbbiak a témában
A felismerés gyakorlati része az, hogy szisztematikusan megvizsgáljuk azokat az életterületeket, ahol önkéntelenül is energiát fektetünk. Hol töltjük az időnket, ha senki sem néz minket? Mely témákról olvasunk, tanulunk szívesen? Ezek a spontán érdeklődések a lélek iránytűje, amelyek a valódi utunk felé mutatnak. A szenvedély nem egy hatalmas, egyszeri döntés, hanem az apró, hiteles választások sorozata, amelyek összességében egy teljes életutat alkotnak.
A szenvedély nem arról szól, hogy mit akarsz birtokolni, hanem arról, hogy mivé akarsz válni a folyamat során.
A külső elvárások illúziójának lebontása felszabadítja azt az energiát, amit korábban a megfelelésre fordítottunk. Ez a felszabadult energia válik a motorrá, ami hajt minket a sorsunk felé. De ez a felszabadulás nem mindig kényelmes; gyakran jár együtt a bűntudat és a félelem érzésével, hogy cserbenhagyjuk azokat, akik elvárásokat támasztottak velünk szemben. Ezt a belső konfliktust fel kell vállalni, mert az autenticitás ára a bátorság.
A második sorsfordító felismerés: Az árnyék felfedezése – A félelmek mint iránytű
A szenvedély felé vezető út ritkán egyenes és napfényes. Sokkal gyakrabban vezet át a belső árnyékok birodalmán. Carl Jung pszichológus szerint az árnyék az a részünk, amit elutasítunk, elnyomunk vagy szégyellünk. Furcsa módon, a szenvedély és a hivatás kulcsa gyakran éppen azokban a dolgokban rejlik, amelyektől a legjobban félünk, vagy amiket a leginkább elkerülünk.
A félelem nem az út ellentéte, hanem annak szerves része. A félelem két fő formában jelenik meg, amikor a szenvedélyünket keressük: a kudarctól való félelem és a sikertől való félelem. A kudarctól való félelem nyilvánvalóan megbénít, megakadályozza a cselekvést és a kockázatvállalást. De a sikertől való félelem gyakran sokkal alattomosabb. Ez a félelem attól a felelősségtől és attól a láthatóságtól származik, ami az igazi potenciálunk megélésével jár.
A kudarc alkímiája
Ha a szenvedélyt keressük, a kudarcot át kell alakítanunk. Nem a végállomásnak, hanem a visszajelzésnek kell tekintenünk. Minden elbukott kísérlet pontos információt szolgáltat arról, hogy mi nem működik, és még fontosabb, mi az, ami valójában fontos számunkra. A szenvedélyes emberek nem azok, akik sosem buknak el, hanem azok, akik a bukás után is képesek felkelni, mert a céljuk iránti elkötelezettségük erősebb, mint a fájdalmuk.
Vizsgáljuk meg azokat a dolgokat, amik a legnagyobb szorongást vagy ellenállást váltják ki belőlünk. Lehet, hogy félünk a nyilvános beszédtől, de mélyen vágyunk arra, hogy megosszuk a tudásunkat. Lehet, hogy félünk a pénzügyi stabilitás elvesztésétől, de az a vágy hajt minket, hogy egy teljesen új vállalkozásba kezdjünk. Ahol a legnagyobb ellenállást érezzük, ott van a legnagyobb energia leblokkolva. Az árnyék felfedezése arról szól, hogy tudatosan belépünk ezekbe a félelmi zónákba.
Ez a felismerés megköveteli, hogy elismerjük a saját korlátainkat és hiányosságainkat. A tökéletesség illúziójának elengedése alapvető. A szenvedélyünk megéléséhez nem kell tökéletesnek lennünk, csak hitelesnek. A sebezhetőség vállalása – a félelmeink és bizonytalanságaink felvállalása – paradox módon megerősít minket, és vonzza azokat az embereket és lehetőségeket, amelyek támogatják az utunkat.
| A félelem típusa | Az árnyék üzenete | A szenvedély felé vezető akció |
|---|---|---|
| A kudarc elkerülése | Túl nagy a külső elvárások súlya. | Kezdj el kicsiben, kísérletezz kockázatmentesen (prototípusok). |
| A siker elkerülése | Félelem a láthatóságtól és a felelősségtől. | Tudatosítsd, hogy a hivatásod mások szolgálatát jelenti. |
| Az ítélettől való félelem | A személyes értékedet a teljesítményhez kötöd. | Válaszd el az identitásodat a munkád eredményétől. |
A félelem elismerése és megértése teszi lehetővé, hogy az árnyékot erőforrássá alakítsuk. Azok a területek, ahol a legnagyobb ellenállást tapasztaltuk, gyakran azok, ahol a legmélyebb tudással rendelkezünk. A szenvedélyes élet nem a félelem hiánya, hanem a félelemmel való együttműködés művészete. Ez az a pont, ahol az önismeret találkozik a cselekvő elkötelezettséggel.
Amikor szembenézünk az árnyékunkkal, felszabadítunk egy hatalmas belső erőt. Ez az erő az, ami lehetővé teszi, hogy kitartsunk a nehézségek idején. A valódi szenvedély ugyanis nem csak a boldog pillanatokban nyilvánul meg, hanem abban a kitartásban, amivel a kihívásokat kezeljük. A nehézségek mélysége arányos a sorsfeladat nagyságával.
A harmadik sorsfordító felismerés: Az áramlás megértése – A flow-élmény mint a tehetség bizonyítéka
Ha sikerült elengednünk a külső elvárásokat (1. felismerés) és felhasználnunk a belső félelmeinket (2. felismerés), a következő lépés az, hogy megtaláljuk azt a tevékenységet, ahol a belső energia és a külső cselekvés tökéletes harmóniába kerül. Ezt a pszichológusok áramlásnak (flow) nevezik. Az áramlás nem egyszerűen a boldogság, hanem a teljes elmélyülés, ahol az időérzék megszűnik, és az egyén eggyé válik a tevékenységgel.
A flow-állapot a természetes tehetség legtisztább indikátora. Azokat a területeket jelöli, ahol a készségeink és a kihívások tökéletes egyensúlyban vannak. Amikor flow-ban vagyunk, a feladat nem tűnik munkának, hanem inkább egy kiterjesztett játéknak. Ez az állapot a szenvedély motorja, mert önfenntartó: a tevékenység maga a jutalom.
A tehetség nyersanyaga
A tehetség gyakran nem az, amiben a legjobb vagy, hanem az, amit a legkisebb erőfeszítéssel tanulsz meg. A szenvedély megtalálásához meg kell tanulnunk megfigyelni, hol éljük meg leggyakrabban az áramlást. Ez lehet egy bonyolult probléma megoldása, egy művészi alkotás létrehozása, egy kert gondozása, vagy egy csapat irányítása. Ezek a pillanatok a nyersanyagok, amelyekből a hivatásunk épül.
Az áramlás megértése segít abban, hogy elvessük azt a tévhitet, hogy a szenvedélynek valami „nagy és zajos” dolognak kell lennie. A szenvedély lehet csendes és befelé forduló is – például az adatok elemzése, a meditáció vagy a kézművesség. A lényeg nem a tevékenység típusa, hanem az a belső rezonancia, amit kivált.
A flow-élmény tudatos kultiválása magában foglalja azokat a körülményeket, amelyek elősegítik ezt az állapotot. Ezek a következők:
- Világos célok: Tudod, mit kell elérned a következő pillanatban.
- Azonnali visszajelzés: Érzed, hogy haladsz, és azonnal látod az eredményt.
- Készség és kihívás egyensúlya: A feladat nem túl könnyű (unalom), de nem is túl nehéz (szorongás).
- Teljes koncentráció: Képes vagy kizárni a külső zavaró tényezőket.
Ha a mindennapi életünkben tudatosan keressük azokat a feladatokat, amelyek magukban hordozzák ezt a négy elemet, lassan átprogramozzuk az agyunkat, hogy a szenvedélyes tevékenységeket részesítse előnyben. Ez a folyamat nem csak boldogabbá tesz, de a teljesítményünket is drámaian növeli, mivel a flow-állapotban a tanulás és a kreativitás exponenciálisan gyorsul.
Az áramlás nem kényelem, hanem a maximális elkötelezettség állapota. Ez a lélek és a tett tökéletes szinkronja.
A szenvedély megtalálásának egyik leggyakoribb hibája, hogy az emberek túl sokáig várnak a tökéletes pillanatra vagy a tökéletes képzésre. A flow-élmény azt tanítja, hogy a cselekvés maga a tanító. Ne várjunk a bizonyítványra vagy a külső engedélyre; kezdjünk el cselekedni abban a zónában, ahol a természetes tehetségünk a leginkább megnyilvánul. Az út a cselekvés során tárul fel.
A mikro-flow pillanatok ereje
Nem mindenki találja meg azonnal azt a hivatást, ami a teljes életét kitölti. Sokkal gyakoribb, hogy a szenvedély apró, beépített pillanatokban jelenik meg. A mikro-flow pillanatok azok, amikor a napi rutinban rövid időre elmerülünk egy számunkra kedves tevékenységben. Lehet ez egy recept tökéletesítése, egy bonyolult e-mail megfogalmazása, vagy egy kolléga segítése egy nehéz helyzetben.
Ezek a mikro-pillanatok a kulcs. Ha képesek vagyunk azonosítani és maximalizálni azokat a kis részeket a napunkban, ahol az áramlás megjelenik, lassan elkezdjük átszervezni az életünket. Ez a stratégia sokkal realisztikusabb, mint a teljes életmódváltás azonnali elvárása. A szenvedély nem egy kapcsoló, amit hirtelen felkapcsolunk, hanem egy tűz, amit apró szikrákból gyújtunk meg, folyamatosan táplálva azokat.
A harmadik felismerés megértése azt jelenti, hogy felhagyunk azzal, hogy a szenvedélyt valami misztikus, távoli dolognak tekintsük. Ehelyett tudatosan keressük azokat a tevékenységeket, amelyek rezonálnak velünk, és ahol a belső óra lelassul. Ez a rezonancia az a fizikai bizonyíték, amire szükségünk van a sorsunk beteljesítéséhez.
A negyedik sorsfordító felismerés: Az idő újradefiniálása – A türelem és a spirális fejlődés törvénye
Amint azonosítottuk a valódi vágyainkat, szembesülünk a negyedik nagy kihívással: a türelmetlenséggel. A modern kultúra azonnali elégedettséget vár el. Úgy gondoljuk, hogy ha megtaláltuk a szenvedélyünket, a sikernek azonnal következnie kell. Ez a lineáris gondolkodásmód azonban ellentmond a természetes fejlődés törvényeinek. A szenvedély kibontakozása nem egy egyenes vonal, hanem egy spirális fejlődés.
A spirál azt jelenti, hogy bár úgy tűnhet, hogy visszatérünk a régi problémákhoz vagy kihívásokhoz, valójában minden visszatérés egy magasabb szinten történik. Azok a leckék, amiket korábban tanultunk, most mélyebben beépülnek a tudásunkba. A szenvedélyünk megéléséhez szükséges készségek fejlesztése időt igényel, és ez az idő nem vesztegetés, hanem befektetés.
A mesteri tudás 10 000 órás mítosza és valósága
Bár a 10 000 órás szabály (Malcolm Gladwell nyomán) a gyakorlás fontosságát hangsúlyozza, a szenvedély kontextusában ez nem csak a mennyiségről szól. Arról szól, hogy ezek az órák tudatosan, elmélyülten teljenek el, az áramlás állapotában. A türelem itt nem tétlenséget jelent, hanem állandó, de lassú növekedést. A szenvedélyes munka során elkötelezzük magunkat a folyamatos fejlődés mellett, még akkor is, ha a külső eredmények lassabban érkeznek.
Az idő újradefiniálása azt jelenti, hogy elengedjük a „mikorra kell elérnem” kényszerét, és helyette a „hogyan tudok mélyebben elmerülni” kérdésre fókuszálunk. A szenvedély megélésének öröme a jelen pillanatban rejlik, nem a távoli jövőben. Ha csak a célra fókuszálunk, elszalasztjuk az út örömét, és a folyamat maga is teherré válik.
A türelem nem passzív várakozás, hanem aktív bizalom abban, hogy a folyamat, amiben részt veszel, a helyes úton vezet.
A szenvedélyes projektjeink gyakran igényelnek „inkubációs időszakot”. Ez az az idő, amikor látszólag semmi sem történik, de a tudatalattink és a belső erőforrásaink dolgoznak a megoldásokon. Ha türelmetlenek vagyunk, gyakran feladjuk a folyamatot közvetlenül a kitörés előtt. Meg kell tanulnunk tiszteletben tartani a természet ritmusát, amely nem ismeri a sietséget, csak a fejlődést.
A mikrocselekvések ereje
A spirális fejlődés törvényének gyakorlati alkalmazása a mikrocselekvések rendszerében rejlik. Ahelyett, hogy megpróbálnánk azonnal megváltoztatni az egész életünket, fókuszáljunk arra, hogy minden nap tegyünk egy apró, de hiteles lépést a szenvedélyünk felé. Ez lehet napi 15 perc gyakorlás, egy fejezet elolvasása egy releváns könyvből, vagy egy mentorral való kapcsolatfelvétel.
Ezek a cselekvések aprónak tűnhetnek, de a kumulatív hatásuk hatalmas. Ahogy James Clear író mondja, a napi 1%-os javulás egy év alatt 37-szeres javulást eredményez. A szenvedélyünk nem egy nagy ugrás, hanem az apró, következetes lépések eredménye. Ez a következetesség az, ami megkülönbözteti az álmodozót a cselekvőtől.
A negyedik felismerés segít elkerülni a kiégést. Ha túl nagy nyomást helyezünk magunkra, hogy azonnal „sikeresek” legyünk a szenvedélyünk területén, azzal elvesszük a tevékenység örömét. A türelem lehetővé teszi, hogy élvezzük a folyamatot, és fenntartható módon építsük fel a hivatásunkat. A hosszú távú elkötelezettség, ami a valódi mesteri tudáshoz vezet, csak a türelem és a kitartás révén valósulhat meg.
A spirális fejlődés elve azt is jelenti, hogy időnként szükség van a visszavonulásra, a pihenésre és az újratöltődésre. A szenvedély megélése nem lehet állandó hajtás. Meg kell tanulnunk felismerni azokat a fázisokat, amikor a belső munka a legfontosabb, és amikor a külső manifesztációk szünetelnek. Ez a ritmus megértése a sorsunk hullámzásainak elfogadását jelenti.
Az ötödik sorsfordító felismerés: A szolgálat mélysége – A szenvedély mint magasabb rendű cél
A szenvedély keresésének legvégső és legtranszcendensebb felismerése az, hogy a valódi hivatás soha nem öncélú. Lehet, hogy a szenvedély a személyes örömünkkel kezdődik (a flow-élmény), de a beteljesedés csak akkor érhető el, ha a tehetségünket és az elkötelezettségünket mások szolgálatába állítjuk. A valódi hivatás a személyes öröm és a világ szükségleteinek találkozási pontja.
Amikor a szenvedélyünk csak a saját ego-nk kielégítésére fókuszál, az hamar kiéghet vagy üressé válhat. A legmélyebb elégedettség forrása az, ha tudjuk, hogy az egyedi képességeinkkel hozzájárulunk valami nagyobbhoz, mint mi magunk. Ez a szolgálat teszi a munkát szentté, és emeli a tevékenységet a puszta foglalkozás szintje fölé.
A miért megtalálása
Simon Sinek üzleti gondolkodó hangsúlyozza, hogy a leginspirálóbb vezetők és szervezetek mindig a „Miért”-tel kezdenek. A szenvedély megtalálásánál ez a „Miért” a kulcs. Mi az a mélyebb hatás, amit el akarsz érni? Milyen problémát szeretnél megoldani a világnak? A szenvedélyünk a válaszunk erre a hívásra.
Ez a felismerés megköveteli, hogy túllépjünk az anyagi jutalmon. Bár a pénz fontos, a szenvedélyes munka fő jutalma nem a fizetés, hanem az a tudat, hogy értéket teremtünk. Amikor a fókusz áthelyeződik a „mit kapok” helyett a „mit adhatok” kérdésre, a munka természete megváltozik. Az energia áramlása megfordul: ahelyett, hogy energiát vonna el tőlünk, a munka energiával tölt fel minket.
A szenvedélyes élet nem arról szól, hogy megtaláld magad, hanem arról, hogy megteremtsd magad a szolgálaton keresztül.
A szolgálat lehet globális vagy lokális. Lehet egy nagy jótékonysági szervezet vezetése, vagy egyszerűen az, hogy a közösségedben elismert szakértőként segítesz másoknak. A skála nem számít, csak a szándék tisztasága és az elkötelezettség mélysége. A sorsunk beteljesítése a rezonancia teremtésében rejlik: amikor a belső örömünk találkozik a külső szükséglettel.
Az öröm és a felelősség egyensúlya
Sokan tévesen azt hiszik, hogy a szolgálatnak mindig nehéznek vagy áldozatosnak kell lennie. A valódi szenvedély azonban megtanít minket arra, hogy a legnagyobb szolgálat az, amit örömmel és könnyedén végzünk, mert ez az, ahol a természetes tehetségünk a leginkább érvényesül. A szenvedélyes munka lehetővé teszi, hogy a legmagasabb szintű energiánkat és képességeinket hozzuk be a világba.
A szenvedélyes élet tehát egy folyamatos visszacsatolási kör: azonosítjuk a tehetségünket (flow), elkötelezzük magunkat a fejlődés mellett (türelem), és ezt a képességünket arra használjuk, hogy megoldjunk mások számára fontos problémákat (szolgálat). Ez a kör tartja fenn a motivációt, és biztosítja, hogy a hivatásunk hosszú távon is releváns és kielégítő maradjon.
Amikor a szenvedélyt a szolgálattal kötjük össze, a cselekedeteink mélyebb jelentést kapnak. Már nem csak egy munkát végzünk, hanem egy küldetést teljesítünk. Ez a küldetéstudat adja meg azt a belső erőt és ellenálló képességet, ami szükséges a nehéz idők átvészeléséhez.
A hálózat és a közösség szerepe
A szenvedélyünk szolgálattá válása ritkán történik elszigetelten. A valódi hatás eléréséhez szükségünk van egy támogató közösségre és egy olyan hálózatra, amely értékeli és igényli a munkánkat. A szenvedély nem csak arról szól, hogy mit teszünk, hanem arról is, hogy kivel tesszük, és kiknek segítünk. A hivatásunk megélése magában foglalja a kapcsolatok építését és a közös célok felé való haladást.
A szenvedélyes emberek gyakran spontán módon vonzzák magukhoz azokat, akiknek szükségük van a tudásukra vagy a segítségükre. Ez a vonzás a rezgés törvényének megnyilvánulása: amikor magas szintű elkötelezettséggel és örömmel dolgozunk, az energia vonzza a hasonló energiákat. A hálózatunk és a közösségünk tükrözi, hogy mennyire vagyunk elkötelezettek a sorsunk beteljesítése iránt.
A szolgálat mélységének megértése az ötödik és legfontosabb sorsfordító felismerés. Ha eljutunk erre a pontra, a szenvedély keresése véget ér, mert maga a szenvedély válik az életünk alapjává, egy áramló forrássá, amely folyamatosan táplálja a személyes fejlődésünket és a környezetünk gazdagodását. Ez az a pont, ahol az életünk valóban elkezd értelmet nyerni.
A szenvedély mint életforma: A realizációk integrálása
Ez az öt felismerés – a külső elvárások elengedése, a félelmek hasznosítása, a flow-állapot azonosítása, a türelem gyakorlása és a szolgálat felvállalása – nem különálló lépések, hanem egymásra épülő szintek. Ahhoz, hogy a szenvedélyünk a mindennapi valósággá váljon, ezeket a szinteket folyamatosan integrálnunk kell az életünkbe. A szenvedély nem egy célállomás, hanem a folyamatos visszatérés a saját belső igazságunkhoz.
Az integráció azt jelenti, hogy minden döntésünket szűrőn keresztül engedjük át: Vajon ez a döntés összhangban van a valódi vágyaimmal (1)? Vajon hajlandó vagyok megtenni a szükséges lépéseket a félelmeim ellenére (2)? Vajon ez a tevékenység elmerülést és örömet okoz (3)? Vajon képes vagyok türelmesen dolgozni a hosszú távú cél érdekében (4)? És végül, vajon ez a cselekvés szolgálja a nagyobb jót (5)?
A belső autoritás helyreállítása
A szenvedély megtalálása végső soron a belső autoritásunk helyreállítását jelenti. Ez az autoritás nem a hatalomról szól, hanem a saját életünk feletti felelősségvállalásról. Ha elismerjük, hogy mi vagyunk a saját sorsunk alkotói, akkor megkapjuk az erőt ahhoz, hogy elhagyjuk a kényelmes, de üres utakat, és rálépjünk a kihívásokkal teli, de mélyen kielégítő hivatásunk ösvényére.
Ez a belső munka nem ér véget a „megtalálással”. A szenvedély folyamatosan fejlődik, ahogy mi is fejlődünk. Az, ami ma a hivatásunk, holnap mélyebb vagy szélesebb formát ölthet. A lényeg az, hogy hűek maradjunk a belső rezonanciához, és folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, ahol a tehetségünk a leginkább ragyoghat a világban. A szenvedélyes élet maga a műalkotás, amelyet nap mint nap, tudatosan faragunk.
